RETRO RÁDIÓ

Pillanatokkal előtte szálltak ki az autóból, aztán porig égett - fotók

Pillanatokkal előtte szálltak ki az autóból, aztán porig égett - fotók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 04. 25. 20:50

Az autó fûtésével volt gond, ezért le kellett húzódnia az út szélére egy sofõrnek Kiskunhalason. Ám az Opel hamar füstölni kezdett, majd lángra kapott. A sofõrnek egy buszos sietett a segítségére, de a tûz hamar szétterjedt, amit csak a kiérkezõ tûzoltók tudtak eloltani.

Teljesen kiégett egy gépkocsi a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason, a Bessenyei tér útkereszteződésében.

„Gond volt a fűtéssel, ezért megálltunk, hogy megnézzük a biztosítékokat” – mondta el a kocsi tulajdonosa. – „Ekkor kezdett el füstölni az Opel Zafira. Két palack víz volt nálunk, azzal próbáltuk eloltani a tüzet. Egy buszsofőr is megállt, aki poroltóval próbált segíteni.”

Közben hívták a 112 segélyhívót. A kiskunhalasi hivatásos tűzoltók három vízsugárral kezdték oltani a tüzet, amely épületeket nem veszélyeztetett. A jármű felett húzódó elektromos vezetékek miatt azonban az áramszolgáltató szakembereit kérték a helyszínre. Az autóból folyó üzemanyag miatt a tűz folyamatosan visszagyulladt, ezért habot is alkalmaztak az oltáshoz. Végül sikerült megfékezni a lángokat.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.