OLDALVONAL Megható szavak Schumacher fiától, lépnek a legenda barátai Nem hagyják veszni a Forma-1-legenda által megkezdett hagyományt. Tevékeny részt vállal a kis Schumi is.
KÜLFÖLD 2017. 04. 30. Terroristákat támogattak a gyerekek gyógyszereire gyűjtött pénzből Rendőrkézre került az a négyfős bűnbanda, akik azt hazudták, hogy szíriai gyermekeknek gyűjtenek, valójában pedig terroristákat támogattak.
HŰHA 2017. 04. 09. Sosem hinnéd, milyen döntést hozott a várandós Horváth Éva Az egykori szépségkirálynő úgy határozott, a nála kevésbé szerencséseknek adományozza a ruháit.
FÜLES 2017. 04. 05. Súlyos sérülése ellenére is rajthoz áll a magyar műsorvezető Rátonyi Kriszta imád futni, az pedig, hogy mindezt összekötheti a jótékonykodással, nagy örömmel tölti el.
ÉLETMÓDI 2017. 04. 04. Küldj egy jókívánságot az Északi-sarkra Egy magyar sportoló, Seregi Tamás különös expedícióra indul, hogy felhívja a figyelmet a kaland és a jótékonyság szerepére az életünkben.
KÜLFÖLD 2017. 03. 23. Kiderült, hogy miért döntöttek úgy Obamaék, hogy a szomszédba utaznak Sajtóinformációk szerint Barack Obama exelnök és felesége, Michelle idén júniusban a szomszéd Bécsbe látogatnak.
SZTÁR 2017. 03. 21. Harmincezer ember melegedhetett a Mága Zoltán tűzifaakciója segítségével Ötgyermekes családnál, a Pest megyei Acsán zárta le a "Meleget az otthonokba!" jelszóval, február elején a rekordhidegben indított, egész országot átfogó jótékonysági akcióját Mága Zoltán.
SZTÁRDZSÚSZ 2016. 12. 27. Beteg gyerekeknek vitt ajándékot Kiszel Tünde A naptárdíva fontosnak tartja, hogy ismert emberként segítse az elesetteket.
SZTÁR 2016. 12. 27. Nem volt hamis Schmuck! Teljesítette, amit ígért, és valóban nyolcvan nőt tett boldoggá karácsony estéjén a nemzet unokája.
SZTÁR 2016. 12. 22. Szenteste 80 nő sem elég a magyar politikusnak Schmuck Andor, a nemzet unokája, újabb szépkorúbarát ötletet valósít meg szenteste.