LELKIZŐ Tragédiák sora a magyar sztárvilágban Ebben az évben mintha a sors több embert vett volna el tőlünk, mint eddig. Egymás után veszítettünk el olyan híres magyarokat, akiknek munkássága maradandó.
LELKIZŐ 2017. 10. 31. Képtelen visszatartani könnyeit, megszólalt Aradszky László özvegye A gyászoló Évának minden erejét össze kellett szednie a szertartás előtt. Állítja, egyelőre bele van feledkezve a bánatba.
FÜLES 2017. 10. 30. Botrány Aradszky temetésén, Karda Bea reagált a vádakra Az énekesnő miatt kialakult kínos közjáték mélyen felháborította a gyászolókat, Bea ezért úgy döntött, hogy tiszta vizet önt a pohárba.
HŰHA 2017. 10. 30. Megrázó interjút adott Aradszky László özvegye Végső nyugalomra helyezték a tragikus hirtelenséggel elhunyt Aradszky Lászlót.
SZTÁR 2017. 10. 28. Botrány Aradszky temetésén, ezt komolyan gondolta Karda Bea? Többen is felháborodtak, amikor meglátták, mit művel az énekesnő a gyász pillanatában.
LELKIZŐ 2017. 10. 28. Így búcsúzott Koós Aradszkytól, tudósítás a Bazilikából Barátai, pályatársai mind lerótták kegyeletüket a 82 éves korában elhunyt énekes előtt.
LELKIZŐ 2017. 10. 28. Szívszorító, ezt találtuk a Bazilikában Aradszky László temetésén Október 28-án helyezik örök nyugalomra a 82 éves korában elhunyt énekest.
LELKIZŐ 2017. 10. 28. Szívszorító fotók, így búcsúztak Aradszky Lászlótól A budapesti Szent István-bazilikában megható szertartás keretében rótták le tiszteletüket az ismerősök és rokonok a legendás táncdalénekes előtt.
LELKIZŐ 2017. 10. 28. Figyelem, közleményt adott ki a család Aradszky László temetéséről A család így tudatta a rajongókkal, hogyan vehetnek végső búcsút a legendás táncdalénekestől.
FÜLES 2017. 10. 28. Családi titok: Rokona temeti el a bazilikában Aradszky Lászlót Megható családi szálra bukkant a Ripost! Megtaláltuk a lelkészt, aki szombaton elbúcsúztatja Aradszky Lászlót. Kiderült, rokonságban áll az elhunyt énekessel!