Létrehozva: 2018.09.14.

Hatalmas fordulat: Megszólalt Weisz Fanni első vőlegénye

Lassan két éve tart a háború Weisz Fanni és anyja, Léránt Ágnes között.

Újabb bizonyíték került elő, ami azt erősíti, hogy Léránt Ágnes régóta zaklatja a lányát és azt akarja, hogy ő irányítsa az életét.

Weisz Fanni anyukája nem áll le: jelenleg minden erejével azon van, hogy bebizonyítsa, hogy a veje, Hajmásy Péter kihasználja a lányát. Legutóbb már Fanni egykori barátnőjét is tévéstúdióba citálta, aki azt állította, egyszer látta, amikor Péter megütötte Fannit. Mint kiderült, ilyen sosem történt... Mindenki a másikra mutogat, vagdalkozik, de a Ripost birtokába került exkluzív információk alapján a történet újabb fordulatot vehet.

Kiderült, ugyanis, hogy az asszony nem először avatkozik bele a lánya magánéletébe. Fannit 7 évvel ezelőtt eljegyezte a Dirty Slippers zenekar frontembere, Lobó-Szalóky Lázár, de a mama már akkor is a szerelmesek közé állt. A siket modell akkor még túl fiatal volt, ahhoz, hogy kiálljon magéért.

"Lázár legjobb barátjaként nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ugyanaz történik a sajtóban, mint 7 évvel ezelőtt, amikor Fanni és Lázár jegyben jártak”

– kezdte Turák László, a pár régi jó barátja, aki további részleteket osztott meg a Dirty Slippers zenekar frontembere és Weisz Fanni korábbi kapcsolatáról.

 "Akkoriban több alkalommal találkoztam Fannival is, és láttam, mennyire imádták egymást. Kecskeméten is együtt voltunk a siketek világnapján, aztán egy hónapra rá váratlanul szakítottak. Annak ellenére, hogy épp össze akartak költözni, közösen tervezték a jövőt

- magyarázta László, aki szerint Fanni anyukája félt attól, hogy magára marad, és a továbbiakban a fiatalok együtt szeretnének pénzt keresni, karriert építeni. 

Ha érdekel, hogy mit tett akkoriban Weisz Fanni anyukája, megtudhatod a %RIPOST% napilapból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját