Létrehozva: 2018.01.08.

Visszatér az Irigy Hónaljmirigybe Ambrus Zoltán!

Az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja, Ambrus Zoltán sok év kihagyás után újból visszatér a zenekarba. Zoli 2010 óta nem tagja az együttesnek. A februári nagykoncerten azonban ismét színpadra áll az évek óta alkalmi munkákból élõ énekes.

Ambrus Zoltán élete 2005-ben vett 180 fokos fordulatot, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett. A zenész csodával határos módon túlélte az életveszélyes sérüléseket, azonban hosszú évekig lábadozott, ezalatt zenésztársai végig támogatták. Ambrus felépülése után, egészen 2010-ig járt fellépni a zenekarral, majd fizikai állapota miatt végleg abbahagyta a koncertezést. 

Ambrus Zoltán a %RIPOST%-nak elmondta, hogy jelenleg egy hangstúdióban dolgozik, viszont még mindig fáj a szíve, ha a régi szép időkre gondol és már nagyon várja az újabb közös munkát a fiúkkal. 

"Várom, hogy a koncerten újra felidézzük majd a régi emlékeket. Hiányoznak a szép pillanatok, amiket együtt éltünk meg. Még mindig jóban vagyunk. Ha megkérnének, hogy legyek újból a zenekar tagja, akkor örömmel mondanék igent..."

De hogy a végleges visszatérésre mennyi az esély, azt egyelőre nem tudni. Bár Ambrus Zoltánról a Mirigyes fiúk már többször elmondták, hogy a zenekar örökös tagjának tekintik és a nagyobb bulikra mindig meghívást kap majd, egyelőre úgy tűnik, hogy nem fűzik szorosabbra a kapcsolatot.

"Ha számunkra kiemelt események vannak, akkor mindig felkérjük a Zolit, ha van kedve, de ez nem azt jelenti, hogy ő vissza akar térni, csak ezeket az ünnepeket, úgy mint a Mirigy család tagja, velünk tölti." - mondta el Sipos Tamás, aki éppen legújabb klipjük forgatásán mesélt arról, hogy miért ért véget a közös munka. 

Félig meddig közös megegyezés, de ő mondta azt, hogy neki ez már fizikálisan nem fér bele az életébe, de a jó viszony megmaradt ennek ellenére.

 

Az Irigy Hónaljmirigy 1990-ben, egy szilveszteri bulin alakult meg, a fiúk azóta szinte minden napot együtt töltenek, több nehéz pillanatot is megéltek együtt, de 27 év alatt nem volt közöttük nagyobb konfliktus.

"A bajban ismerszik meg a jó barát. Voltunk mi már sokszor mélyponton, például amikor az Ambrus Zoli balesete volt, ami a csapat életében az egyik legnehezebb időszak volt. De akkor is összefogtunk és átlendítettük egymást a nehézségeken, amennyire lehetett."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin