Létrehozva: 2017.12.07.

Vérlázító dologra derült fény: Ezt művelték a veronai tragédia után

Kezdõdik a veronai tragédia büntetõpere Olaszországban, ezért újabb nyílt levelet tettek közzé a balesetben elhunytak hozzátartozói, felszólították a busztársaságot, hogy a bûnösök álljanak a nyilvánosság elé, ismerjék el felelõsségüket és kérjenek bocsánatot.

Heteken belül elkezdődhet a veronai buszbaleset tárgyalása Olaszországban, a gyászoló családok szerint hosszú perre lehet számítani. A szülők nyílt levelet írtak a tragédiában érintett busztársaságnak és a többi felelősnek.

"Nyíltan felszólítjuk a Pizolit Kft. dolgozóit, hogy felelősségük tudatában tegyék meg a lelkiismereti lépéseket, amit idáig nem tettek meg. Elérhetőségeinken keresztül jelentkezhet bárki, akinek teher nyomja a lelkét. Felesleges bárkinek félteni a munkáját. A cégből semmi nem marad"

– írta a szülők nevében Krizsány László, aki kislányát veszítette el a januári tragédiában.

Ahogy a %RIPOST% korábban beszámolt róla, az érintett cég telephelyén az összes buszban találtak illegális póttankot, ilyen volt a balesetet szenvedett járműben is. Ám most fény derült arra is, hogy ezeket el akarták tüntetni!

A hatóság leleményes szakemberei egy kiskunfélegyházi hulladéktelepen, részben már összepréselve, megtalálták a bizonyítékokat

– tárta fel a részleteket a gyászoló apa, aki mindent megtesz, hogy a felelősök méltó büntetést kapjanak.

„Gyötrelmes és megdöbbentő az a kálvária, ami számunkra jutott gyermekeink elvesztése óta. Lassan egy éve történt a tragédia, de a felelősök még mindig szabadlábon vannak. Mindent megteszünk, hogy kiderüljön az igazság”

– nyilatkozta korábban a %RIPOST%-nak Krizsány László.

17 halálos áldozat
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A járművön ötvenhatan utaztak: 43 gyermek, 11 felnőtt és két sofőr. A szerencsétlenségben tizenheten vesztették életüket. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és azok egyikének a családja utazott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-