Létrehozva: 2018.09.27.

Újabb baleset érte Rékasi Károlyt

Három évvel a kis híján végzetes motorbalesete után újra belementek Rékasi Károlyba. A színész kedd kora este ütközött a belvárosban.

A hír igaz, valóban belém jöttek. Araszoltam hazafelé, nem sokkal korábban a fiammal, Zsigmonddal és a párjával találkoztam, odaadták a születésnapi ajándékomat, ott volt a mellettem lévő ülésen, meseszerű volt minden. Egyszer csak, amikor balra néztem, láttam, hogy jön felém egy autó. Megkíséreltem elkerülni az ütközést, ezért nem lett nagyobb baj. A másik autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget, pedig erre tábla is kötelezte – emlékezett vissza a színész.

A karambolban vétkes férfi még a helyszínen elismerte a felelősségét. Állítása szerint a mögötte haladó autók folyamatos dudálása miatt hajtott be figyelmetlenül a kereszteződésbe.

Azonnal elismerte, hogy ő a hibás. Ha nem így lett volna, rendőrt hívok, de szerencsére erre nem került sor. Az volt az érdekes, hogy azonnal dudálni kezdtek az autósok, pedig láthatták, hogy baj van. Oda viszont senki nem jött, hogy megkérdezze, mi jól vagyunk-e. Szerencsére ép bőrrel megúsztuk, csak az autóban lett kár – mondta a Blikknek Rékasi.

Rékasi Károly három éve szenvedett súlyos balesetet, motoron ült, amikor elütötték. Akkor a klinikai halál állapotából tért vissza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó