Létrehozva: 2017.03.27.

Tóth Gabi nem áll szóba egykori kedvencével

Tóth Gabi azt ígérte, vigyázni fog mentoráltjára, de három hónappal az X-Faktor végezetével még csak nem is beszél Opitz Barbival. Az énekesnõ nem neheztel Gabira, tudatosan építi a karrierjét.

Akik figyelemmel kísérték a 2016–os X-Faktort, emlékezhetnek arra, hogy milyen hatalmas érzelmeket élt meg a győztes Opitz Barbi és mentora, Tóth Gabi a színpadon. Együtt sírt és nevetett a két énekes, amikor egy betegség miatt Barbi már feladta volna a versenyt, Gabi beszélte rá, hogy ne tegye.

Többször élő adásban hangoztatta, Barbi örökre számíthat majd rá. „Én itt leszek mellette, tartom magam az ígéretemhez és vigyázok rá, segítek neki. Remélem, hogy Budapesten marad a családjával, és beindítja a karrierjét, én mellette leszek – mondta el Tóth Gabi a finálé után az énekverseny háttérműsorában.

De aztán valahogy mégsem így történt. Hogy mi történt közte és az X-Faktor győztese között, azt elolvashatod a %Ripost% napilap hétfői számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin