Létrehozva: 2017.09.05.

Újabb drámai részletek Tolvai Reni édesapjának haláláról

Káosz uralkodott a szállodaszobában, ahol Tolvai Renáta édesapja elhunyt.

Ahogy a %RIPOST% arról beszámolt, két nappal ezelőtt váratlanul,  nyaralás közben hunyt el Tolvai Reni édesapja. Az énekeső össze van törve, de megpróbál lelket önteni édesanyjába és a temetést szervezi.

Azonban kiderült néhány drámai részlet Reni apukájának haláláról. A mentősök nem beszéltek angolul, az énekesnő édesapja pedig tiltakozott a kórházba szállítás ellen.

Tolvai Renáta édesapja 52 évesen hunyt el, minden előzmény nélkül. Kiváló kondícióban volt, sosem volt beteg, nem csoda, hogy halála megdöbbentette és sokkolta a szeretteit. Senki sem volt felkészülve a családban arra, hogy el kell tőle búcsúznia.

"Csodálatos pár napot töltöttek Görögországban, ott volt az egész család, boldogan nyaraltak

– meséli a Borsnak, az énekesnő egyik ismerőse.

"Az­tán egyik percről a másikra megváltozott minden, rémálommá vált az életük. Reni édesapja az anyukája tiszteletére rendezett közös vacsoráról tért vissza a szállodaszobába

– idézi fel a történteket a barát.

"Bement a fürdőbe, és mivel sokáig nem jött ki, az édesanyja utánaszólt, hogy minden rendben van-e vele. Az apuka erre kijött, és azt mondta, hogy nagyon rosszul van, de hallani sem akar mentőről. Reniék persze nem hagyták annyiban a dolgot, és kihívták az ügyeletet.

A mentősök hamar megérkeztek, de angolul nem beszéltek, ezért a beteg és a családja csak mutogatni tudott, hogy mi lehet a baj.

A férfi alig kapott levegőt, nyomást érzett a mellkasában, és zsibbadt a bal keze is. Az orvosok az első eredmények után azt mondták, hogy nem látnak semmit, de jó lenne, ha az apuka a biztonság kedvéért bemenne velük a kórházba. Reni édesapja azonban tiltakozott a kórházba szállítás ellen, a mentősöknek pedig ezt tudomásul kellett venniük, nem tehettek mást.

Reni apja azt bizonygatta, hogy mindjárt jól lesz, felállt, és a terasz felé ment, de az ajtóban összeesett. Valószínűleg már ott meg is halt

– meséli a barát.

"Az anyukája futott a mentősök után, hogy nagyon nagy a baj. Visszarohantak a szobába, és azonnal kocsiba tették, bevitték. Már nem tudtak rajta segíteni".

Az összetört énekesnő most próbál a feladatra, kötelességeire koncentrálni.

"Apu ma érkezik a nagyváradi reptérre, itt lesz a temetés szerdán vagy csütörtökön, attól függ, hogyan sikerül elintézni mindent

– mondja összetörten Reni. – A biztosítónk intézte a hazaszállítását, a mi hazaérkezésünket és minden mást is.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”