Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.19.

Titokzatos holttestet találtak a rákospalotai tökföldön

Olyan volt, mint egy horrorfilmben - mondta a Ripostnak borzongva az a férfi, aki tegnap Rákospalotán dolgozott a régi Fóti út melletti földeken. Tököt szedtek éppen az apósával, amikor félrevonult a kerítéshez, és ott talált rá a hullára.

A %Ripost%-ot egyik olvasója értesítette, hogy meghökkentő dolog történt Budapesten a 15. kerületben, az M0-s elkerülő út és a Régi Fóti út által határolt mezőgazdasági területen. Egy hullát találtak. Azt nem tudta megmondani, hogy történelmi leletről van-e szó vagy egy nemrég elhunyt ember mumifikálódott teteméről. Lapunk munkatársai azonnal odasiettek, hogy megtudjuk, pontosan mi történt.

Két férfi támasztott a tökföldön egy kisteherautót, izgatottan tárgyalták a történteket, és munkatársunknak is készségesen meséltek.

„Már kora reggel óta szedjük a tököt, ennek van szezonja” – mesélte a %Ripost%-nak Lajos. „A vejem, Karcsika szólt, hogy elmegy a dolgára a kerítéshez, mindjárt jön. Aztán csak arra figyeltem fel, hogy kiabál nekem. Kiderült, hogy ahogy a kerítés mellett állt, borzasztó büdöset érzett. Maga mellé néz, és azt látja, hogy ott fekszik egy hulla! Nagyon rosszul lett szegény, futott vissza hozzám, aztán hívtuk a rendőrséget. Borzasztó állapotban van az a holttest, elég régen oszladozhat, de nem múmia, mert akkor nem lenne ennyire büdös. Pont a traktor keréknyomában feküdt. Fogalmam sincs, hogyan kerülhetett ide, hiszen ez egy magánterület. Arra tudok csak gondolni, hogy idehozták, mert máskülönben már korábban észre kellett volna vennünk.”

Karcsi még akkor is rosszul volt, amikor kiérkeztek a rendőrök, csak annyit mondott, szörnyű élményben volt része, az ellenségének se kívánja. A rendőrök védőkesztyűben dolgozva hullazsákba tették az elhunytat és a rendőrautóhoz cipelték, majd elhajtottak vele.

Az orvosszakértő dolga, hogy megállapítsa, mióta fekhetett a holttest a kerítés mellett, ott halt-e meg vagy odavitték, illetve miben hunyt el. A rendőrség azonosítja az elhunytat és ha felmerül, hogy erőszakos halált halt, akkor nyomozást indítanak. Az is elképzelhető, hogy egy korábban eltűnt ember holttestére bukkantak rá a tökszedők. A %Ripost% megkérdezte a rendőrséget, jutottak-e már valamire, de lapzártáig nem kaptunk választ.  

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek