Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.27.

Hiába született féltestvére, egykének neveli a lányát Szulák Andrea!

A színésznõ nem hajlandó tudomást venni volt párja új kapcsolatából született gyermekérõl.

Bár már három hónapja megszületett Szulák Andrea lányának kistestvére, Rozina mégis úgy tudja, hogy nincs testvére. Ezt a döntést az EMeRTon-díjas énekesnő hozta meg, aki a Lokálnak adott interjújában bevallotta, nem igazán számíthat volt kedvesére.

Egykori párja, Gábor, másfél éve költözött el Andreától, utána pedig rögtön egy másik színésznő, Agócs Judit oldalán kereste a boldogságot.

A kapcsolatnak hamar vége szakadt, mégis közös babájuk született, akiről Szulák Andrea nem vesz tudomást.

Semmi közünk ehhez az egész történethez, hogy két szétment kapcsolat után egy harmadikból baba született

- jelentette ki a Lokálnak.

Rozinát továbbra is egykeként neveli, és bár nem könnyű neki egyedülálló anyaként, jól veszi a hétköznapok akadályait. Volt kedvese helyett legjobb barátnőjére számíthat, mert a férfi nem igen veszi ki a részét a gyermeknevelésből.

Nem ő a legnagyobb segítségem, maradjunk ennyiben. Speciális helyzet, mivel ő is dolgozik.

"Rettentő sokat tudunk nevetni, és ez minden rosszat felold. Engem is egyedül nevelt fel az anyukám, nagyon bizalmas volt a kapcsolatunk, és mindent magunknak teremtettünk meg, én ezt hozom magammal.

Nem volt soha olyan hátterem, hogy megúszhattam volna a kötelességtudatot és a kemény munkát, amit a gyerekemnek is továbbadok.

A színésznő nem tagadja, örülne, ha betoppanna a szerelem az életébe, azonban tudja, ezt nem lehet erőltetni. Ha eljön az illető, örömmel fogja fogadni, de ha mégsem, akkor sem bánkódik, hisz annyi dolga van, hogy nincs ideje szomorkodni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom