Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.30.

Szomorú hírt kaptunk: éjjel elhunyt a népszerű színésznő

Halála elõtt pár órával még interjút adott, amiben kifogásolta, hogy már semmibõl sem lehet viccet csinálni.

93 éves korában elhunyt a Pusszantlak, drágám! sorozat sztárja, June Whitfield. Halálhírét ügynöke jelentette be, aki elmondta, békésen, álmában hunyt el a színésznő.

Whitfield több mint 70 éves pályafutást tudhat maga mögött, 2017-ben még a királynő is kitüntette. Olyan filmekben játszott, mint a Lidércfény, a Folytassa-filmek, vagy A bor nem válik vízzé.

Halála előtt a BBC Radio Sussex-nek adott interjúban éppen arról kesergett, hogy a politikai korrektség tönkre teszi a komédiát, mert büntetlenül már semmiből sem lehet viccet csinálni, miközben a tévé tele van szexszel és káromkodással.

A komika egy otthonban élt. Férje, akivel 46 évig voltak házasok, 2001-ben hunyt el. Utána egyedül élt 10 évig, végül úgy döntött, inkább beköltözik egy idősek otthonába.

Szintén színésznő lányán, Suzy Aitchisonon kívül az egész sztárvilág gyászolja, olyan hírességek búcsúztak eddig tőle, mint Emma Bunton vagy épp David Walliams.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor