Létrehozva: 2015.05.27.

Szabályos háború dúl a Saul fiáért

Szabályos háború dúl a Saul fiának forgalmazási jogaiért. Országonként órákon át tartó licit zajlik, mire a legmagasabb árat kínáló cég elviheti az alkotás vetítési jogait.

Nemes Jeles Lászlóval nagyot fordult a világ, mióta Cannes-ban bemutatták az egyébként a fesztivál nagydíját is bezsebelő monumentális alkotását, a Saul fiát. A forgalmazási jogokért gyakorlatilag egymásnak adják a kilincset a vevők és már csak elvétve lehet olyan európai országot találni, ahol ne vetítenék a filmet hamarosan. A hazai forgalmazó azt is elárulta, hogy komoly licitháború folyik a jogokért szerte a világon és már Japánban is megvan a nyertes.

„Pontos részleteket természetesen nem áll módomban közölni, de tény, hogy elképesztő csaták folynak a Saul fiáért. Az észak-amerikai jogokért egész éjszaka érkeztek a licitek, mire a Sony megszerezte a vetítési jogokat. Az ár néhol olyan magasra szökik, hogy mi is csak pislogunk”- árulta el Böszörményi Gábor, a Mozinet vezetője.

Óriási kasza a fílm

„A forgalmazási jogok ára országonként változó, de az elmondható, hogy mindenhol licittel nyerhető el. Az utolsó információim szerint Japánban is elkelt és Európában nincs is olyan ország, ahol ne lenne már aláírt szerződés. Pontos összegeket nem mondhatok, de annyit igen, hogy néhol a nagy amerikai játékfilmek árával vetekszenek a kialkudott összegek"- fűzte hozzá a szakember.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját