Létrehozva: 2017.04.28.

Hamarosan nagypapa lesz Stohl András

Hatalmas kihívás elõtt áll A Nagy Duett sztárja, ugyanis a közeljövõben meg kell találnia új otthonát, ahol párjával családot alapíthat.

Stohl Luca jelenleg egy kis lakásban lakik szerelmével, a Ripostnak azonban elárulta, elérkezettnek érzik az időt arra, hogy kényelmesebb körülmények között folytassák közös életüket.

"Még sehol nem tartunk a dologgal, mert nagyon sok munkánk van mostanában, de valóban jó lenne találni egy kellemes otthont. A mostani egy hálószobás kis lakás szűk már nekünk. Az még nem dőlt el, hogy lakást vagy házat szeretnénk, de az biztos, hogy hosszú út áll még előttünk, mire rábukkanunk a megfelelőre

– mondta Luca, akinek komoly tervei vannak a költözés után.

 A közeljövőben szeretnénk majd családot alapítani, ezért is fontos, hogy kényelmesen elférjünk, és annak is nagyon örülnénk, ha lehetne egy saját kiskutyánk is, amit egy menhelyről fogadnánk örökbe

– fejezte be a balettművész.

 

 

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt