tóth gabi
A Facebookon kezdett el elõször terjedni Som Lajos halálhíre, amit sokan elsõre rossz viccnek tartottak.
A szomorú hírt zenészkollégája, Török Ádám erősítette meg. Az énekes teljesen megrendült, évtizedek óta tisztelték, kedvelték egymást. De nem csak őt, az egész szakmát lesújtotta a Piramis együttes legendás alapítójának halála.
"Igen, sajnos Lajos elhunyt. Egyelőre nem találom a szavakat - sóhajtott Török Ádám. „Nagyon erős ember volt, hatalmas fazon, aki sokáig kitartott, sok mindent kibírt, pedig már jó ideje betegeskedett. Rendkívül fog hiányozni..."
Vikidál Gyula is nagy tisztelője volt a zseniális gitárosnak.
„Évtizedeken át tettük a dolgunkat a saját zenekarainkban, de mindig figyeltük egymás pályáját - mondta az énekes. „Néhány éve eljött egy koncertünkre, ahol megünnepeltük a születésnapját. Háromezer ember tombolt, amikor feljött mellénk… A közönségben mindig ott élt és élni is fog a munkája. Úgy látszik, kellett egy jó basszeros az égi zenekarba…”
Nagy Feró is keresgélte a szavakat, amikor megtudta, hogy elhunyt jóbarátja.
„Szólni sem tudok… Nagyon közel álltunk egymáshoz. Tervezgettem, hogy kitalálok valamit neki, nekünk, magunknak, de elkéstem. Õ hívott engem a Piramisba, és ha igent mondtam volna, csak miatta. Egy igazi rockharcos volt. Isten veled, barátom!” - búcsúzott Som Lajostól a Beatrice frontembere.