Létrehozva: 2017.12.26.

Kiakadtak a netezők: ezt nem csinálja soha a zuhany alatt a feleség

Nagyon megosztó témát vetett fel egy anyuka az egyik brit fórumon.

Bevallotta egy brit feleség, hogy a zuhany alatt sosem mos talpat, férje pedig azóta nem tud ugyanúgy ránézni, sőt, egyenesen azt mondta rá, hogy "gusztustalan".

Egy gyerekneveléssel kapcsolatos fórumon írta az egyik felhasználó, hogy amikor zuhanyzik és nem mos épp hajat, akkor csak a hónalját, a teste elülső felét és az "alsó régiókat" tisztítja meg. Néha esetleg a karját és a nyakát, de soha nem mossa a lábszárát, kivéve, ha borotválja. A legmegosztóbb dolog azonban, amit írt, a következő volt:

Soha nem mosom meg a talpam. Komolyan. A férjem azt mondja, hogy elképesztően gusztustalan vagyok.

Hozzátette, hogy szerinte semmi szükség a talpmosásra, hiszen elég víz éri fürdés közben. Sokan egyet is értettek az anyukával, mások azonban teljesen kiakadtak. Aki egyetértett a nővel, azt írta, hogy nem lesz koszos a talpa egy átlagos napon, így elég az a víz, ami lefolyik rajta, hogy megtisztítsa. Csak akkor mossa meg, ha saras vagy homokos lesz nyáron.

A többiek viszont azzal érveltek, hogy a láb is izzad, séta közben is, akkor meg pláne, ha sportolunk, így nem higiénikus kihagyni ezt a részt - írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba