Létrehozva: 2017.12.30.

Rúzsa Magdi lakását tette zálogba a koncertjéért

Magdi a Megasztár megnyerése után saját kezébe vette sorsa és karrierje irányítását és keményen dolgozott, hogy elérje álmait.

Rúzsa Magdi pályája 11 évvel ezelőtt vett óriási lendületet a Megasztár harmadik szériájával, amit toronymagasan megnyert. Karrierjét azóta tudatosan építi, de még így is hatalmas kockázatokat kell vállalnia, ha egy Aréna koncertet szeretne tető alá hozni…

Az énekesnő először tavaly, karrierje tizedik évfordulóján döntött úgy, hogy elérkezett a pillanata egy jubileumi nagykoncertnek, amivel végül a nagy érdeklődésre való tekintettel duplázni kellett. Ezzel teljesült számára minden előadó álma. Igen ám, de Magdi hatalmas kockázatot vállalt ezzel, hiszen egy ilyen nagyszabású koncert költségei több tízmillióra rúgtak, amiért neki kellett felelősséget vállalni.

„Itthon a zenei élet nem úgy működik, mint Amerikában, ahol ha megálmodsz valami jót, rögtön érkezik egy rakás pénz. Ötlet van, rengeteg, de a megvalósulásért sokat kell dolgozni. A tavalyi Aréna-koncertre konkrétan a lakásomat tettem fel. Ha nem sikerült volna, abból fizetjük a cechet” - árulta el az énekesnő a Forbes Life-nak, Magdi.

A %RIPOST% napilap szombati számából az is kiderül, mennyibe kerül az énekesnő februárra tervezett dupla koncertje.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya