Létrehozva: 2019.01.03.

Retteg az Operett sztárja, saját biztonsági őr vigyáz rá egész nap

A 39 éves színész attól tart, hogy zaklatója visszatér, miután egy részeg sofõr letarolta a kerítését.

A Budapesti Operettszínház művészének, a 39 éves Peller Károlynak a kerítésébe részeg fiatalok hajtottak bele szilveszter éjjel - korábban erről a Ripost is beszámolt. A színésznek milliós kárt okoztak, de az is aggasztó, hogy így semmi sem állítja meg a bíróság által már első fokon elmarasztalt, próbára bocsátott zaklatóját, hogy eljusson a lakásáig. A sármos művészt ugyanis évek óta üldözi szerelmével egy hölgy, aki korábban a kertjébe is bemászott.

"Már korábban megállapodtam egy biztonsági céggel, az egész kert és a ház is be van kamerázva, ráadásul bárki belép a kapun, a rendszer máris jelez. Ezenfelül egy biztonsági őrt is küld a cég, aki a nap huszonnégy órájában vigyáz majd rám" – árulta el a színész, aki gyorsan igyekezett megtenni a lehető legtöbb óvintézkedést.

Peller Károlyt a szomszédja értesítette a balesetről, épp, mikor a színész előadásról tartott haza. Ott egy rommá tört autóval szembesült. "Csodával határos módon senkinek sem esett baja, de úgy tudom, a rendőrök elvették a sofőr jogosítványát, nagyon magas volt a véralkoholszintje. Persze bocsánatot kért tőlem meg a szomszédtól is, mert az ütközés ereje miatt nemcsak az én kerítésem, hanem a mellette lévő is megsérült" - mondta a sztár.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”