Bulihajón, félmeztelenül borozva pihente ki az ünnepi fáradalmakat Magyar Péter

INSIDER
Létrehozva: 2019.07.01.

Bíróságon folyik a harc Paudits Béla örökségéért

A mai napig nem dõlt el, hogy mi lesz a tavaly júniusban elhunyt Paudits Béla lakásával! Lánya beperelte segítõjét.

Néma csend és zárt ajtó fogadta lapunk munkatársát Paudits Béla egykori otthonánál, de látszik, a lakás nem lakatlan. Kopogásunkra senki nem felelt, de a színész egykori szomszédja kérdésünkre elárulta, a férfi, aki sok éven át szeretettel ápolta a színészt, ma is ott él.

Igaz, azt ő sem tudja, János meddig maradhat az ingatlanban. Arra, vagy legalábbis a köteles részre igényt tart Paudits örökbe fogadott gyermeke, Emília is, aki a halálos ágyán békült ki apjával, akivel korábban nem volt jóban.

"Nem áll üresen a művész úr lakása. János most is itt lakik, de most épp  dolgozik. Műtőssegéd, de bizony nehezen tartja fönn magát.

Ha Béla akarata ellenére el kell mennie innen, nem tudom, mihez kezd majd

- tárta szét a karját a házban élő asszony, aki azt is elárulta, miért gondolja, hogy a férfire előbb-utóbb kilakoltatás vár.

"A művész úr lánya beperelte ezt a szegény fiút, mert hát úgy gondolja, hogy őt illeti a lakás. Persze valóban ő a lánya, hiába örökbe fogadott gyerek volt, Béla apasági nyilatkozatot is tett annak idején. De azért mégis csak furcsa, hogy amíg élt az apja, felé sem nézett, tudomást sem vett róla, most pedig a bírósággal akarja kirakatni innen azt, aki sok éven át itt volt és mindenben segítette Bélát”

- fakadt ki az asszony. Hogy mit mond az ügyvéd, az kiderül a %RIPOST% napilap hétfői számából.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek