Létrehozva: 2018.09.19.

Megszólalt egy pszichológus a zaklatással vádolt sportolók ügyében

Végh József kriminálpszichológus szerint az érintettek életében mindenképpen nyomot hagynak az események.

Ahogy korábban is beszámoltunk róla, két vízilabdázót vádolt meg egy 13 éves kislány azzal, hogy két évvel ezelőtt megerőszakolták. Az üggyel kapcsolatban most megszólalt egy kriminálpszichológus is.

Végh József szerint megfelelő módszerekkel viszonylag pontosan kideríthető az igazság a két évvel korábbi – állítólagos – nemi erőszak ügyében. Az azonban világos, hogy akármerre is billen a mérleg nyelve, a kislány és a két sportoló életében mindenképpen nyomot hagynak az események.

„Ilyen és ehhez hasonló ügyekből nem lehet jól kijönni”idézi a Lokál a szakembert.

Ami biztos, hogy akkor sem lehet felelősségre vonni a 13 éves kislányt, ha a felhozott vádak hamisnak bizonyulnak.

„Tizennégy éven aluliak esetében a büntethetőség kizárt – mondta a Lokálnak dr. Miklósváry György ügyvéd. – Az ilyen esetekben azonban a lehető legnagyobb gondossággal kell eljárnia a rendőrségnek. Minden bizonyítékot pró és kontra alaposan elemezni kell.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát