Létrehozva: 2017.07.09.

"Munkaerőként semmire sem jók a bevándorlók..."

90 százalékuk már az elsõ hónapban abbahagyja a továbbképzést - mondta egy építési vállalkozó. német építési vállalkozó. Az analfabéták helyzete pedig reménytelen.

A legnagyobb német konszernek által 2015-ben munkába állított 50 bevándorló “gyakornok” óta mára “már” 12.000 dolgozóról adtak hírt a német lapok, ami a kétmilliónál több migránshoz képest úgyszintén siralmasan kevés.

Közben kiderült, hogy van valami, amire Merkel kormánya sem számított. Ez pedig az, hogy annyira kevés az arab-német kétnyelvű tolmács és tanár, hogy képtelenség ekkora tömeget gyorsan megtanítani németül.

“Munkaerőként semmire sem jók a bevándorlók” – nyilatkozta a Truth24.net-nek Rudolf Waxenberger építési vállalkozó, München és Felső-Bajorország kamarájának közgyűlése után.

Nálam is már csak négy migráns van, pedig az állam támogatja a felvételüket – mondta. Mivel németül egyáltalán nem beszélnek, a próbaidősök 90 százaléka az első hónapban abbahagyja a továbbképzést,

és pontosan ez a helyzet azoknál a vállalkozóknál is, akikkel beszélgettem – tette hozzá.

Sokan közülük sem olvasni, sem írni nem tudnak. Hogy tanulnának meg így németül?

A foglalkoztatási hivatal munkatársa szerint türelemmel kell lenniük a vállalkozóknak. Szerinte legalább két, de az is lehet, hogy öt év múlva kerülnek a munkaerőpiacra a bevándorlók.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért