Létrehozva: 2019.06.19.

Most kaptuk a szomorú hírt: elhunyt a Szomszédok atyja, Horváth Ádám

Hosszabb betegség után elhunyt Horváth Ádám rendezõ.

89 éves korában elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, a Szomszédok "atyja" - tudta meg az Infostart.

Horváth Ádám hosszabb ideje egészségi problémákkal küzdött, ezek okát azonban nem árulta el. Májusban kórházba is került, akkor azt mondta, rosszul van és nem tudja, mikor hagyhatja el az intézményt. Bár az utóbbi időben visszavonultan élt feleségével, Csűrös Karolával, a legendás sorozat sztárjai, akik szinte apjukként tekintettek rá, nem szakadtak el tőle.

A többek között a Szomszédok atyjaként ismert rendező műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze.

A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítéseknek, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. Jelentős szerepe van a televíziós oktatás kialakításában, szakemberek nevelésében is.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott