Létrehozva: 2017.09.26.

Barátja szeme láttára erőszakolták meg a kempingező 23 éves lányt

Elkezdõdött a pere annak a 31 éves ghánai férfinak, aki megerõszakolt egy 23 éves német lányt, ráadásul az áldozat barátjának szeme láttára tette ezt.

Kéz- és lábbilincsben vezették be a bonni bíróság épületébe a 31 éves Eric X.-et. Az ügyészség biztos benne, hogy ő az, aki idén áprilisban megtámadott egy kempingező fiatal párt. Az áldozat és barátja vallomásából kiderül, hogy a ghánai születésű illegális bevándorló egy fűrésszel fenyegetőzött, majd azt mondta a 23 éves lánynak:

gyere ki a sátorból, te pi..a, meg akarlak d..ni!

A fiatal pár annyira megrémült, hogy engedelmeskedtek a migráns követelésének, Eric X. a lányt pár méterrel arrébb vonszolta, majd megerőszakolta. Ezt követően elmenekült a helyszínről.

A vádlott a bírósági jegyzőkönyv szerint elvitt a helyszínről hat eurót és egy hordozható hangszórót is. A bíró felhívta a ghánai férfi figyelmét, hogy önmagától is elmesélheti, hogy szerinte mi történt azon a bizonyos estén. Eric X. azonban azt felelte, hogyan tudna olyan esetről mesélni, amihez az égvilágon semmi köze sincs. A vádlott annak ellenére vallja magát ártatlannak, hogy a helyszínen rögzített DNS-minták megegyeznek az övével, valamint, hogy az elfogásakor megtalálták nála az ellopott hangszórót is.

Amikor a bíró szembesítette Ericet, hogy a DNS-minták megegyeznek, akkor hirtelen nagyon mérges lett:

Ha a bíróság szerint megegyeznek a minták, akkor muszáj vagyok ezt a lányt prostituáltnak nevezni.  És, aki védi őt, aki azt állítja, hogy megerőszakolták, az a legmocskosabb ember a földön.

Eric X. egyébként idén februárban utazott Olaszországból Németországba, majd egy menekültszállón élt. A vádlottat már márciusban ki akarták toloncolni, de fellebbezett az ítélet ellen, így a procedúra elhúzódott. A bíróságon az is elhangzott, hogy előbb érkezhetett volna a rendőri segítség, ha a diszpécser komolyan veszi a kétségbe esett barát telefonhívást, aki még az erőszak közben tárcsázta a segélyhívó számot.

Az ügyben október 19-én születik majd ítélet.

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson