Létrehozva: 2018.01.26.

Megszólalt az ügyvéd: Ezért nem találhatják VV Fanni holttestét

Egy büntetõügyvéd szerint, aki korábban nyomozóként dolgozott, két lehetséges oka lehet, hogy miért nem találják a 24 éves lány holttestét. Az újabb elmélet rekonstruálni próbálja a történteket.

Ahogy a %RIPOST% megírta: VV Fanni feltételezett gyilkosának mozgása Budapesttől Siófokig, majd Dunaújvárosig rekonstruálható volt mobilja, illetve a kölcsönzött autó GPS-jelei alapján, így elvileg valahol ezen útvonal környezetében meg kellett volna már találniuk a rendőröknek a holttestet.

A GPS jelek alapján az is megállapítható, hogy mely útvonalon haladt megállás nélkül az autó, és melyek azok a helyek, ahol hosszabban időzött, így földrajzilag számottevően leszűkíthető a kutatási terület

– állítja az ügyvéd. Dr. Györei Péter szerint két magyarázat lehetséges arra, hogy a fentiek ellenére miért nincs meg még VV Fanni holtteste.

Autót válthatott a gyanúsított

"Lehetséges, hogy az elkövető a Dunába dobta a testet, és az megrekedt valahol a víz alján vagy egy távoli, kieső partrészen. A másik elképzelhető magyarázat, hogy a gyanúsított utazása valamely pontján – legalábbis átmenetileg – hátrahagyta mind a gépkocsit, mind a mobiltelefonját, és egy másik járművel szállította VV Fanni holttestét arra a helyre, ahol aztán attól végleg megszabadult"

– magyarázta a %RIPOST%-nak dr. Györei Péter, aki szerint az is elképzelhető, hogy sohasem fog előkerülni VV Fanni holtteste.

Mint ismeretes, az egykori valóságshow-hősnek még november 20-án veszett nyoma egy Marina-parti luxuslakóparkból, ahol prostituáltként dolgozott, Fanni édesanyja már akkor sejtette, hogy valami nagy baj történhetett. Egy héttel később letartóztattak egy férfit, akit akkor még csak személyi szabadság korlátozásával gyanúsítottak, ugyanis kamerafelvételeken látszik, ahogy beteszi a 24 éves lány mozdulatlan testét egy autóba, majd elhajt vele. Később a rendőrök már gyilkosság miatt nyomoztak, most ezzel is gyanúsítják B. Lászlót. Õ hallgat, nem tett vallomást, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Két hónapja nincs meg VV Fanni holtteste

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán