Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.16.

Megdöbbentő titkokra derült fény Paudits Béla múltjából

Paudits Béla korunk egyik legtitokzatosabb, egyben legtragikusabb sorsú színésze volt. Tehetsége ugyan a legnagyobbak közé emelte, de számára a sors könyve egy másik, nehézségekkel, fájdalommal és önmardosással teli életutat szánt. Vágyta a sikert, de elmenekült elõle...

Döbbenetes titkokat gyűjtött össze a %RIPOST% a nemrég elhunyt Paudits Béláról, ezek közül sokat csak kevesen tudnak!

1. Paudits Béla 1949-ben született. Kiskorában nem fejlődött megfelelően a gyomra, és ez végigkísérte az életét. De a szülei sokáig aggódtak, hogy más fejlődési rendellenessége is van, ugyanis a kis Paudits egészen hároméves koráig egyetlen szót sem szólt. 

2. Béla eredeti szakmáját tekintve intarzia bútorasztalos volt és bár Kibédy Ervin tanácsára szülei végül megenyhültek és megengedték neki, hogy színészmesterségre adja a fejét, csodálatos bútorokat készített.

3. Szülei nyomdokaiban járva 1986-ban elvégezte a Vendéglátóipari Főiskolát és éveken át vezette Budapest mára inkább hírhedtté, mint híressé vált Hallo Bárt. De igazgatta a hírességek törzshelyeként is funkcionáló Fészek Klubot is.

4. Sokan állítják, hogy ők fedezték fel Zámbó Jimmyt, de valójában Paudits Béla volt az, aki először figyelt fel a hét oktávon éneklő későbbi szupersztárra. Jimmy ugyanis éppen azokban az években lépett fel a Hallo Bárban, amikor az Paudits irányítása alatt állt.

5. Felesége volt élete támasza. Marcsi hosszú éveken át viselte gondját és támogatta őt anyagilag is. Az asszony halála után Paudits Béla teljesen összeomlott, akkor vesztette el végleg az életbe vetett hitét.

6. Vér szerinti lánya sok éve elfordult tőle, de nem ő volt a színész egyetlen gyermeke. A csecsemőt a színész felesége fogadta örökbe, aki sokak szerint azonos azzal a fiatal hölggyel, aki élete utolsó éveiben szeretettel ápolta őt.

7. Paudits Béla soha nem látta másfél éves unokáját. Miután kitagadta lányát és elfordult tőle, nem volt kíváncsi a kisfiúra sem.

8. Bár éveken át nyomorgott, nem volt hajlandó segítséget elfogadni  senkitől. Jóbarátja, Laisz András mixer, a saját étterméből szállított étellel szerette volna támogatni őt, de visszautasította a lehetőséget, mert büszkesége nem engedte, hogy „alamizsnán” éljen.

9. Emblematikus kopaszsága nem a természetes öregedés folyománya volt. Paudits Béla egy színházi parókától kapott fertőzést, ezért vesztette el hajkoronáját.

10. Lelkesedésére és munkabírására jellemző volt, hogy nem ismert akadályt, ha premierről volt szó. Fiatal éveiben egy főpróba során elesett és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy hét bordáját törte. Ennek ellenére színpadra akart állni, de a rendező és az igazgató ezt megtiltotta.

Bodrogi Gyula: Paudits sorsában ott rejtőzött a tragédia
A Nemzet Színészét is megrendítette Paudits Béla halálhíre. Bodrogi Gyula végigkísérte a tragikus sorsú színész életútját, és mint mondja, mindig érezte, hogy Béla „sorsvonata” a tragikus vég felé robog. „Béla egy végtelenül kedves és tehetséges srác volt. Nagyon sokat játszottam vele. Valahogy mindig azt éreztem vele kapcsolatban, hogy benne volt a tragédia az ő sorsában. Egyszerűen vonzotta a bajt. Paudits egy különleges fickó volt. Abban a pillanatban, hogy egy színházban nagy sikere volt, lelépett. Szó szerint menekült a siker elől” - emlékezett meg az elhunyt színészről Bodrogi Gyula az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz