Létrehozva: 2019.06.28.

Márki-Zay megfutamodott a kínos kérdések elől

Egyedül üldögélt Kálmán Olga péntek délután a Láng Téka könyvesbolt asztalánál. Egymagában is vert sereg benyomását keltette. Még beszélgetõkönyvének fõhõse is cserben hagyta. Márki-Zay ugyanis nem mert elmenni a róla szóló könyv bemutatójára, nyilvánvalóan a gyerekveréssel kapcsolatos kínos kérdésektõl tartva.

"Szegény nehezen mozdul ki Hódmezővásárhelyről." -próbálta mentegetni a helyzetet a főpolgármesterségről szóló előválasztáson csúfosan leszerepelt Gyurcsány-párti politikusnő.

Ismerősök, autogramgyűjtő és csalódott újságírók álltak, tízen-tizenöten ma a Láng Téka könyvesbolt előtt, ahol végül magányosan Kálmán Olga dedikált.

Azt a könyvet, amiben végül is sikerült többszörösen lebuktatni riportalanyát. Hiszen ebből a könyvből derült ki, hogy Márki-Zayt és családját súlyos dollár ezrekkel szponzorálta egy hírhedt fényevő szélhámos, és hogy éveken át egy oltásellenes, a múltban ragadt amerikai szekta szolgálatában álltak.

Márki-Zay elbújt az újságírók elől

Nagy meglepetésre az újdonsült, de máris leszerepelt, Gyurcsány által futtatott politikusnő egyedül, könyve főhőse nélkül érkezett meg. Egy kamerás újságíró azonnal sarkon is fordult, nyilván ő is a hódmezővásárhelyi polgármestert szerette volna meginterjúvolni a gyerek fenyítéssel kapcsolatban tett nyilatkozatáról. 

"Nehezen mozdul ki Hódmezővásárhelyről" - mondta  a szemmel láthatóan megviselt szerző a csalódott olvasóknak.

Amúgy nagyjából tizenöten gyűlhettek össze a dedikálásra, ami meglepően csendesen zajlott. A szerényke létszámon is látszott, Kálmán Olga az előválasztási vereséggel máris kikerült az érdeklődés fősodrából.

"Lajos, jól van?" - kérdezte Kálmán az egyik aláírásra várótól, így vélhetősen csak a szűk körű ismerősöket érdekelte ez az egész.

A néhány ember össze-összesúgva folyamatosan a csúfosan megfutamodó Márki-Zayról beszélt.

Egyetértettek abban, hogy a gyerekveréssel és a fényevéssel kapcsolatos kínos elszólások miatt bujkál most a nyilvánosság elől. Attól tarthat, hogy a szívós riporterek még vállalhatatlanabb elszólásokba hajszolják bele a Kálmán Olgához hasonlóan amatőr politikust.

Kálmán Olga baráti társasága is kritikus megjegyzésekkel illette Márki-Zayt, különösen azért, mert szerintük

"Ezzel a gyáva eltűnéssel éppen azt alázta meg, aki egy egész könyvet írt róla..."

No szóval Kálmán Olgára mostanában ugyancsak rájár a rúd...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz