Létrehozva: 2018.05.31.

Hatalmas örömhírt jelentett be Mádai Vivien, mindenki gratulált

A Mokka mûsorvezetõje keményen dolgozott azért, hogy megvalósítsa az álmát.

La Môme címmel különleges könyvet dobott a piacra Mádai Vivien, Szilágyi Virág és Bodnár Vivien. A Mokka műsorvezetője a %RIPOST%-nak elmondta, hogy a kötet létrejöttéhez természetesen hozzájárult az a tizenkétezer anyuka, akik az internetes La Môme fórum tagjai. A nők, akik segítik és támogatják egymást a legnehezebb pillanatokban is.

"A könyv egy éven keresztül készült. Hogy miről szól? Rólatok, rólunk, a gyerekeinkről, a félelmeinkről, a boldogságunkról, mindenről, ami csak egy anya zűrzavaros fejében létezhet. Utólag is szeretném megköszönni a gyermekeinknek, akik voltak olyan jó fejek, és hagytak időt arra - körülbelül napi négy és fél percet -, hogy ez a könyv elkészülhessen" - mondta el a könyv sajtótájékoztatóján nevetve Mádai Vivi, aki hozzátette, az olvasmányban három és fél évnyi tapasztalatát is összefoglalta.

Katartikus érzés a kezeimben fogni az elkészült könyvet, hiszen nagyon sok munka és átvirrasztott éjszaka van benne. Boldog vagyok, és remélem, sok édesanyának szolgál majd segítségül

- mondta el a lapunknak a sztáranyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott