Létrehozva: 2017.09.25.

Krizantémot vettél? Itt a pontos útmutató, hogy kell bánni vele

Áraszd el a lakásodat a napvirág jellegzetes illatával! Most kezdd el a készülõdést, hogy Halottak napján is gyönyörû legyen ez a virág.

Alakja miatt latinul a Napvirág nevet kapta. A gyerekek, ha a napot akarják ábrázolni, tulajdonképpen krizantémot rajzolnak. Kínából terjedt el, ahol majd 4000 évvel ezelőtt még várost is neveztek el róla.

Az illata erős, jellegzetes. Mivel a legkésőbb virágzik, az elmúlás, de a hosszú élet virágának is tartják. Halottak napján a temetőt díszíti színpompájával, illata beteríti az emlékezés napját. Ha megérezzük, összekapcsolódik bennünk az érzés elvesztett szeretteink hiányával. Emlékezni jó, még ha szomorúan is tesszük.

Áraszd el a lakást már az emlékezés napja előtt krizantémmal.

Több, mint 200 fajtája és annak változatai ismertek. Nagyon szapora. Ha idén ültetsz, abból jövőre 5-6 dugvány lesz.

Gömb formájú akkor lesz, ha visszacsipegeted. Minél hamarabb kezded ezt el, annál bokrosabb lesz. A bokros forma sok ágacskát jelent, aminek a végén mindenütt ott díszlik a virág.

Ha hajtatott, kis cserepes krizantémot veszel kiültetésre, az igazi zsákbamacska. Nincs ráírva, hogy mekkorára nő. Lehet, hogy csak térdig ér majd, de lehet belőle méteres bokor is.

SZAPORÍTÁS

Tőosztással vagy hajtásdugványozással szaporíthatjuk.

Tőosztás:

Válaszd ketté a növényt a gyökerénél, és ültesd külön cserépbe.

Gyökereztetés:

A közeg: tőzeg-homok vagy tőzeg -perlit 3:2 arányú keverékébe dugványozz. A kis cserepekben a föld 10-12 cm mély legyen. Jól öntözd be, és lásd el tápanyaggal. Az anyanövényről szedett 5-6 cm-es dugványokat nyomd ültető gyökereztetőporba, és 1-1 ½ cm mélyen nyomd az előkészített földbe. A gyökereztetéshez alulról jövő melegre van szüksége. Otthon a fűtőtest is tökéletesen megfelel erre a célra. Az ideális talpmeleg 20 Celsius fok. A levegő 16-18 fok. A fűtőtest ennél melegebb, de párásítással ki lehet védeni a különbséget. Tegyél mellé egy lapos edényt, abba vizet, és helyezd a növény mellé a fűtőtestre. Emellett amikor csak eszedbe jut, spricceld meg egy kis párásító készülékkel. Ez különösen az első héten nagyon fontos. Akár fél óránként megszórhatod. A második héten 1 ½-2 óránként. Locsolás és párásítás mellett tápoldatozd is. Ha jól érzi magát, 12-24 nap alatt meggyökeresedik.

Ha megjelenik a bimbó, akkor az oldalbimbókat le kell csípni.

Így a virág Mindenszentek napjára szép, nagy fejű virágokat nevel.  

A lakásban tartott cserepes krizantémot bőségesen kell öntözni, hetente kétszer. Földje egyenletesen nyirkos legyen. A cserepet meleg, napos helyre tedd. Tápoldatozást nem igényel. Az elnyílt virágokat csípd le, így újakat hoz majd helyettük. Kis gondozással hetekig díszítheti az otthonodat. Elvirágzás után ki lehet ültetni a kertbe, és jól be kell locsolni. A napos helyet szereti.

TELELTETÉS

Ne dobd ki az elvirágzott növényt, mert nem egynyári (bár egynyári fajtája is van)! Ha odafigyelsz rá, évről-évre meg fog újulni.

Ha kertbe telepíted, akkor olyan helyet keress neki, amelyet majd télen is kibír. A szélvédett, télen is napos helyet kedveli. A megfelelően vízáteresztő szerkezetű talajt szereti. Ebben télen nem gyűlik fel a víz, és nem fagy meg a virág szára körül.

Az első fagyok után vágd vissza a növény elszáradt, megbarnult szárát 5-10 centiméteresre. Ezt védd meg takarással: fűkaszálékot vagy lombot, fenyőágat, szalmát, mulcsot halmozz a tövéhez. Beburkolhatod földdel is vagy egy darab ronggyal, fóliával. A kisebb fagyokat így kibírja. Tavasszal a töve mellett újra kihajt.

A cserepes krizantémot, akárcsak a muskátlit, fűtetlen, de fagymentes helyen teleltesd. Pince, garázs, nyári konyha, előszoba, folyosó, mind jó erre. (A kerti krizantém töveket is megvédheted ezzel a módszerrel: ásd ki a földből egy nagyobb földlabdával együtt, tedd cserépbe, és teleltesd a többi cserepes növénnyel).

Csak most készülsz krizantémot vásárolni? A következő szempontok a legfontosabbak: Válassz bokros egyedet, egészséges levelekkel, sok bimbóval. Már kinyílt virág kevés legyen rajta.

Nagyon szép, ha egy nagyobb edénybe több fajta krizantémot helyezel, változatos színekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

OTTHONKA

Újlipótvárosi kislakás, összeköltözőknek!

OTTHONKA

Öt egyszerű trükk, így spórolhatsz a kertben

OTTHONKA

Ne dőlj be a napsütésnek, bánj óvatosan a kertben a növényeiddel!