
Ne dőlj be: ha ezt az 5 mondatot hallod, a bűntudatodra akarnak hatni
A bűntudat egy olyan fojtogató érzés, amivel alapvetően nehéz megbirkózni, akár önhibánkból is. Ha egy vita során a másik fél érezteti alaptalanul, érdemes figyelni a jelekre.
Biztosan sokak számára ismerős az az érzés, ahogy egy vita során a másik fél egy olyan mondattal vág vissza, amitől valamiért rosszul érezzük magunkat, sőt, egyenesen bűntudat kerít a hatalmába. Egy ilyen intenzív érzés bénítóan tud hatni, de nem jelenti azt, hogy nem léphetsz fel ellene. Minden a felismeréssel kezdődik, ezért hoztunk 5 jellemzően bűntudatkeltő mondatot, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Íme, az 5 bűntudatkeltő mondat
1. Csak rám számíthatsz
Azok, akik állandóan a feszültséget keresik és elsősorban a saját érdekeiket nézik, gyakran próbálják elhitetni veled, kizárólag rájuk támaszkodhatsz. Ezt a látszólagos lojalitást azonban nem önzetlenül adják: cserébe elvárják a feltétel nélküli hűséget, a folyamatos rendelkezésre állást. Inkább befolyásolni akar, és irányítás alatt tartani.
2. Nem érdeklek senkit
Gyakran áldozatszerepbe helyezik magukat, és sajnáltatással próbálnak hatni a környezetükre. Az ilyen kijelentések valójában azt sugallják, hogy támogatásra és szeretetre csak az jogosult, aki állandó hálát tanúsít, és ezt minden lehetséges módon folyamatosan bizonyítja is.
3. Ezzel tartozol nekem, ne felejtsd el
Folyamatosan számon tartja, mit tett érted, és ezt rendszeresen fel is hozzá a viták során. Elvárásai gyakran túlzóak, mégis kíméletlenül ragaszkodik hozzájuk. Számára mindig hiányzik valami, sosem elég jó, amit kap.
4. Igazságtalan vagy!
A toxikus emberek ritkán vállalják a felelősséget a saját döntéseikért. Inkább másokra tolják a hibát, miközben magukat tüntetik fel sértett félként. Gyakran élnek manipulációval, akár gázlángolással is, hogy elbizonytalanítsanak, és fokozatosan átléptessék veled a saját határaidat.
5. Magadtól csináltad, én nem kértelek erre
Az ilyen személyek többnyire nem mondják ki nyíltan a kéréseiket, mégis magától értetődőnek veszik, éreztetik veled, hogy alkalmazkodj az igényeikhez. Amikor pedig számonkérésre kerülne sor, ezzel a mondattal próbálnak kibújni a felelősség alól - írja a Life.hu.






