Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.07.

Ezért nem megy hozzá párjához a várandós magyar sztár

Kollányi Zsuzsi A Nagy Duett elõtt tudta meg, hogy szerelmével, Attilával elsõ közös gyermeküket várják.

Az énekesnő élete legszebb időszakát éli, élvezi a várandósság minden pillanatát. Párjával közel két éve vannak együtt, és tavaly beszéltek róla, hogy most már jöhet a baba. Vágyuk elég gyorsan megvalósult, aminek mindketten őszintén örülnek.

Már a házasságkötés is szóba került köztük, de Zsuzsi szerint nem a templomi eskütől függ, hogy egy pár örökre együtt marad-e.

Valóban így van. Én úgy gondolom, hogy nem kell mindenáron házasodni

- mondta a Ripost-nak Zsuzsi. - Hanem amit az eskü ténylegesen jelent, amire Isten a házasságot teremtette, abban hajlamos vagyok hinni. De nem vagyok biztos abban, hogy papírosítani kell ahhoz, hogy működjön. Ez inkább a szívekben és a lelkekben dől el. Mivel szeretjük egymást a párommal, persze szóba került a lagzi. Ugyanakkor én már így is úgy érzem, hogy elköteleztem magam Isten előtt Attila mellett. Nem kell bevonulnom ehhez valahová, ahol ott van kétszáz ember. Az ő szívében, és az enyémben is ez már úgy van, hogy mi összetartozunk. A kapcsolatunk szentségét nem az adja meg, hogy bevonulunk a templomba, ez már így is szent kötelék. És nem vonz a nagy csinnadratta sem, meg az esküvő előtti féléves őrület"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz