Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.02.10.

Kifosztották a világbajnok magyar sportolót, ezt vették el tőle

Szétszabdalták Babos Tímea poggyászát Ferihegyen, a sportoló édesapja most árulta el, mit loptak el lányától.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, kifosztották Babos Tímea poggyászát Ferihegyen, a teniszező erről Facebookon számolt be.

Mire megérkeztem Dohába, a táskám nyitva volt. Szétszabdalták, és kiloptak belőle pár dolgomat. És vajon honnan indultam? Budapestről... 15 éve utazom, és sosem fordult velem elő ilyesmi. Remélem, minél előbb megtalálják a tetteseket, mert ez szánalmas!

– írta felháborodottan Babos.

A Blikk elérte a sportoló édesapját, aki elárulta, hogy lányától többek között parfümöt, fülbevalót és karkötőt is elloptak, utóbbi kettő azért volt különösen értékes számára, mert a párjától kapta ajándékba.

Fájó ez a történet, nagyon rossz érzés, amikor idegenek turkálnak az ember személyes holmijai között. Nem érintette jól Timit az ügy, de profi sportolóról lévén szó, nem hagy majd nyomot a játékán

– nyilatkozta a lapnak Babos Csaba, aki bízik abban, hogy elkapják azokat a gazembereket, akik ezt tették lányával.

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó