Létrehozva: 2019.04.06.

Káromkodva ugrott egymásnak az ellenzék Budapesten

Röpködnek a válogatott szidalmak, méghozzá sokszor kocsmai stílusban. Tényleg elképesztõ.

Nagy ellenzéki összeborulásról álmodozott a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, az MSZP, a láthatatlan pártnak minősíthető Párbeszéd és a Momentum.

Tették mindezt a Jobbik és az LMP megkérdezése nélkül, akik aztán már-már szó szerint rázni kezdték az öklüket és válogatott szidalmakat zúdítottak az ellenzék másik részére.

Történt ugyanis, hogy szombaton a nullaszázalékos Párbeszéd, a Momentum nevű viccpárt, a Gyurcsány-féle DK, és az MSZP sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ellenzéknek megvannak a közös polgármesterjelöltjei az önkormányzati választásra. Ám a Jobbikot és az LMP-t kihagyták a buliból!

Ettől az ellenzéki térfél ismét csatatérré változott, egymásnak estek a felek.

“Szarh*ziak!” , “Gáz az egész”, “Mentek el a pics.ba mind, de gyorsan!”- ilyenek voltak a legjellemzőbb politikai kommentek a Jobbik és az LMP háza táján.

Sorra nyilvánultak meg a csalódott politikusok, újságírók és közéleti szereplők, ezekből csemegéztünk.

 

Az LMP, a Jobbik és Puzsér Róbert közös közleményében máris azzal vádolta a szocialista pártot, hogy az ellenzék megosztására játszik, és kizárólag pozíciókkal seftelnek.

Elkeserítőnek találják az egészet és sajnálkoznak, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.

Az Origo értesülései szerint a Momentum tagságának jelentős részénél kiverte a biztosítékot, hogy Fekete-Győrék összeálltak a baloldallal.

Azaz, a hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított pártelnök dörgölőzik az orosz titkosszolgálattal dolgoztató Gyurcsányhoz.

“Attól, hogy az LMP-ben is vannak szarha*ziak, akik nem tartják magukat semmilyen megállapodáshoz, és ócska alkukat kötnek, attól még ez nem az elmúlt 30 év leváltása” – szegezte a Momentum vezetésének a kritikáját Pottyondy Edina a párt korábbi vezetője.

 “Ez a megállapodás nagyon gáz.

– egészítette ki a korábbiakat a Momentum exvezetője.

Az ellenzéki pánikot az mutatja a legjobban, hogy még a Gyurcsány Ferenc-féle DK, és az antiszemita Jobbik összefogását nyíltan hirdető hvg-s újságíró-politikai aktivista, Hont András is  tombolni kezdett a maga sajátos stílusában:

Mentek el a picsába mind, de gyorsan!

– kommentálta közösségi oldalán az újabb ellenzéki viccparádét.

Folytatódik tehát az ellenzéki pártok közti belháború, teljes a megosztottság Budapesten, valószínűleg hamarosan még ennél is jobban egymásnak esnek a pozíciókért.

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Az egész emberiségre veszélyes utolsó órába értünk

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal