Létrehozva: 2019.06.13.

Jolly kitálalt a házassága végéről: durva, mit állít Suzyról

A mulatós énekes egészen elképesztõ problémákról számolt be a kapcsolatát illetõen. Suzy miatt nem csak a fiával nem tudta tartani a kapcsolatot, de meg is betegedett.

Teljesen lebetegítette a házassága Jollyt! A mulatós sztár nemrégiben jelentette be, hogy tizenhárom év után véget ért a házassága Suzyval

Jóllehet, a párnak van egy hatéves közös gyermeke, kicsi Suzy, még ő sem tudta összetartani a szülőket, akiknek a viszonya teljesen elmérgesedett.

Jolly a Mokka szerdai adásában azt állította, Suzy miatt nem csak az előző kapcsolatából származó kamaszfiát nem láthatta évekig, de az asszony meg is betegítette őt a viselkedésével.

"Nekem fizikai tüneteim is voltak, orvoshoz jártam, mert itt-ott, amott, mindenhol fájt. Hála az égnek ez megszűnt, és a különköltözés óta nyugodtabb vagyok. Rengeteg idegeskedés, stressz, feszültség megszűnt, bár közös fellépéseink még mindig vannak" - mondta el a műsorban az énekes.

"Rájöttem, hogy jó döntést hoztam. A sok-sok veszekedés, a mindennapos civakodások egy idő után nem voltak tarthatóak, hiszen ez a gyermekünknek és mindenkinek rosszat tett."

Az egykori pár egyelőre úgy döntött, a színpadon együtt maradnak, hiszen rengeteg fellépésük van. A tönkrement kapcsolatuk nagyon megnehezíti a közös munkát, de Jolly igyekszik úgy viselkedni a színpadon, hogy azt a közönség ne vegye észre. Emellett pedig mindent megtesz azért, hogy a fiával kimaradt éveket pótolja, hiszen a kapcsolatuk megsínylette az elmúlt időszakot.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt