RETRO RÁDIÓ

Holnap már nyílik a karácsonyi vásár Budapesten

Holnap már nyílik a karácsonyi vásár Budapesten
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 08. 10:46

Forralt borozás helyett pólóban fagyizunk idén a karácsonyi vásárban? Milyen ünnep ez? Bár még plusz 20 fok van, holnap hivatalosan is megnyit a legnagyobb budapesti karácsonyi vásár.

Európában először nálunk nyit meg a legnagyobb karácsonyi vásár – de nem mondhatjuk, hogy ünnepi a hangulatunk. Furcsa látni a feldíszített karácsonyfát egy szinte nyárias napon. Ráadásul a következő két hétben még ugyanilyen jó idő lesz az előrejelzések szerint: mától egész jövő keddig napsütésre és 17-18 fokos melegre is számíthatunk délutánonként!

Most még munkások dolgoznak gőzerővel a bódékon, illetve az árusok egy része már pakolja a portékáját, de pénteken, november második hétvégéjén már vásárlókra számítanak a kereskedők.

„Szerda óta szerelünk és pakolunk, pénteken már nyitunk. Nagyon furcsa ilyen kellemes időben dolgozni” – mesélte a %Ripost%-nak egy kézműves standnál Zsolt, az egyik árus.

Egy másik árus már a tartókosarakat rendezgeti a délelőtti nyárias időben. Ezekbe szép színes mézeskalácsok fognak kerülni. Kulifai Boldizsár évek óta jelen van a Vörösmarty téren.

„Évek óta kijövünk mézeskalácsot árulni a családommal. Bár idén mintha egy héttel korábban kezdődne a vásár, az emberek jó része még pulóverben mászkál a környéken” – mondta lapunknak Boldizsár.

A szokatlan meleg és a korai kezdés miatt a járókelők is csodálkoznak.

„Furcsa ez a kellemes időjárás, máskor ilyenkor már mindenki nagykabátban jön és megy, furcsa lesz így a vásár” – csodálkozott Kriszta, aki barátnőjével sétált át a Vörösmarty téren.

Kriszta barátnője, Tessza szerint viszont mindig ez lesz, lassan már megszokjuk, hogy melegben karácsonyozunk…

„Kellemes, őszies az idő, de az árusok már pakolnak ki a karácsonyi vásárra. Az árusokkal pedig jön a tömeg is, nehéz lesz keresztülmenni naponta a téren. De hát ilyen egy karácsonyi vásár” – mondja mosolyogva.

Tényleg ilyen, de mi azért nehezen tudjuk megszokni, hogy 20 fokban karácsonyozunk. Már tavaly is nagyon korán, Szenteste előtt 45 nappal, november 10-én nyitotta meg kapuit a budapesti Vásár. Tavalyelőtt november 11-én, 2015-ben november 16-án, az azt megelőző két évben pedig november 28-án, illetve 27-én nyitott a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár.

Magyar karácsonyi vásárok:

Pécs: november 30. - december 24.

Székesfehérvár: november 30. - december 23.

Szeged: november 23. - december 24. 

Győr: november 30. - december 23.

Debrecen: november 24. - december 23.

Szombathely: november 23. - december 24.

Sopron: december 1.-23.

Kecskemét: december 1.-24.

Eger: november 24. - december 24.

 

Hol mikor nyitnak a karácsonyi vásárok Európában?*

Bécs                       November 16.

Göteborg              November 16.

Koppenhága        November 17.

Párizs                     November 22.

Strasbourg           November 23.

Amszterdam        November 29.

Brüsszel                November 30.

Nürnberg              November 30.

Prága                      December 1.

*Minden nagyvárosban jó néhány hatalmas vásár van, a listára a legkorábban nyitó, illetve a központi vásárt írtuk

Még nem nyitott ki a műjégpálya
November közepén  szokott kinyitni a fővárosban a Városligeti Műjégpálya, de idén olyan meleg van, hogy még biciklizni lehet a jég helyén. Az üzemeltetők még nem is tudják megmondani, mikor nyitnak, csak annyit ígérnek, hogy várhatóan november második felében – kivéve, ha még akkor is túl meleg lesz…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.