Létrehozva: 2018.09.13.

Kétségbeesve kért segítséget Hódi Pamela

Hódi Pamela igyekszik mindenrõl gondoskodni, de néha neki is muszáj segítséget kérnie.

Hódi Pamela napok óta nem tud aludni, kiskutyája miatt virraszt. Chloé korábban sem volt teljesen egészséges, de mostanában komolyabban jelentkeznek nála a betegség tünetei.

"Chloéka epilepsziás, ezt már rég tudjuk, de egyik este nagyon megijesztett. Zörgést hallottam, ezért felkeltem, azt hittem Nati mozgolódik, de kiderült, hogy Chloé kapott rohamot. Egész éjszaka felügyeltem rá, hiszen nem lehetett tudni, hogy jobban lesz-e. Nagyon ijesztő volt és tehetetlennek éreztem magam"

- árulta el Pamela, aki igyekszik mindenre odafigyelni.

"Chloé családtag, fontos, hogy jól érezze magát, de ő is öregszik, nemrég egy szemműtéte  is volt.  Szerencsére jó kedve van, és sokat játszik"

– árulta el Pamela, aki Instagram-oldalán kért rajongóitól segítséget. Pamela követői előtt még a kialvatlan nyúzott arcát és karikás szemeit is vállalta az éjszakázás után, pedig, gondoskodó anyukaként kislányát, Natit is fogorvoshoz vitte, hogy megbizonyosodjon róla, vele minden a legnagyobb rendben.

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt