Létrehozva: 2016.01.30.

Hihetetlen: így ismerik fel a kutyák az emberi érzelmeket

Amit a kutyabarátok már régóta sejtettek, azt egy brit szaklapban publikált kutatás erõsítette meg: a kutyák mimika és hangok alapján felismerik az emberi érzelmeket.

Szerző A.A.

A Biology Letters-ben közölt új kutatás során 17 állat reakcióit, megfigyelési képességeit vizsgálták. A kutyákat különböző arckifejezéseket ábrázoló képek elé ültették. A kísérlet alatt pedig  más-más érzelmet közvetítő - boldogságot, idegességet és dühöt sugalló - hanghatásoknak tették ki őket.


Az ebeknek a barátságos vagy bosszús arcú képekhez kellett rendelni a megfelelő hangeffektusokat. Hogy kizárják a kutyák viselkedésében a gazdájukhoz fűződő kapcsolatot, sem a képek, sem a hangok nem azok képei és nem tőlük származó hangok voltak.


A kísérlet során az állatok reakciói megmutatták, hogy a kutyáknak is megvan az a képességük, hogy "különböző szenzoros információkat egyesítsenek és ezekből emberi érzelmeket vezessenek le" - magyarázta Kun Guo, az angliai Lincoln Egyetem munkatársa.


 Az érzések felismerésének képességét idáig csak az embernek illetve az egy fajhoz tartozó állatoknak tulajdonították.  A fajtársak érzéseit képesek valamilyen szinten feldolgozni az állatok. Más fajok érzéseinek felismerése, a képek és hangok közti érzelmi viszonyulás váltogatása, összehasonlítása és értékelése magasabb rendű agyi funkciót kíván. A nyakszirti lebenyben történik a látási ingerület feldolgozása, a halántéklebenyben a hangingerületek felvétele. Az ingerületek feldolgozása, az érzelmi reakciók feldolgozása és raktározása az agy másik területéhez, az amigdalához kötődik.


A kutatók feltételezik, hogy a kutatás további bizonyítéka az állatok rátermettségének és annak a különleges kapcsolatnak, amely kutya és ember között fennáll.

Szerző A.A.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KEDVENC

10-ből 9 ember nem tudja, mire kell figyelni, ha kutyát tart a lakásban. Te ismered az összeset?

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!