Létrehozva: 2018.05.11.

Hazudtak a lányok a zaklatásról, kirúgták a Pest megyei igazgatót

Három diáklány hamisan pedofíliával vádolt egy tanárt. Az igazgató az illetõ védelmére kelt, a végén õt rúgták ki az iskolából.

A tankerületi központ azután bocsátotta el azonnali hatállyal a Pest megyei iskola vezetőjét, hogy a belső vizsgálat kiderítette: a lányok hazudtak, vagyis nem zaklatta őket az iskola pedagógusa.

Az intézményben tanuló ötszáz diák szüleinek többsége felháborodottan fogadta a hírt, és több mint kétszáz szülő petícióban követeli az igazgató és a helyettes rehabilitációját. Szerintük a pedofil- ügy csak kapóra jött a tankerület vezetőjének a kirúgásokhoz.

"A belső vizsgálat megállapította, hogy a három lányt nem molesztálta senki,

s ők csak azért találták ki a vádakat, hogy kirúgassák a tanárukat.

A diákokat az iskolából határozattal eltanácsolták. Õk másnap mégis bementek az iskolába. A triót ekkor a könyvtárban helyezték el, ahol tanári felügyelettel tanultak. Szüleik viszont ennek egyáltalán nem örültek, panaszt tettek az iskola vezetőségénél" – mondták el a Blikknek nevük elhallgatását kérő szülők.

A botrány híre ezután jutott el a tankerületi központig. Végül április 24-én a igazgatót és a helyettesét rendkívüli felmondással elküldték. A pedofíliával hamisan megvádolt tanárnak nem kellett mennie, vádlóit, a könyvtárba száműzött három diáklányt viszont szüleik azóta kivették az iskolából.

Rendkívüli értekezleten követelték az iskolában továbbra is tanuló gyerekek szülei, hogy vegyék vissza állásába az igazgatót.

Most a lábát sem teheti be az épületbe, csak mert megvédte a kollégáját, és ezért szembefordult a tankerületi vezetővel – mondta az egyik tanuló édesanyja.

A szülői munkaközösség petíciót adott át a tankerület vezetőjének. Ebben többek között azt írják, felvetődik a gyanú, hogy más személyes konfliktus miatt bocsátották el az igazgatónőt, s a pedofilvád csak ürügy volt. Aggodalmuknak adtak hangot amiatt is, mi lesz az iskola tanulóival, mert ha így marad minden, hamarosan több tanár is felmond.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle