Létrehozva: 2019.03.24.

Hatalmas erőkkel csapott le a TEK Budapesten, brutális dologra bukkantak

Drogdílereket kapcsoltak le, akik olykor fegyverrel jutottak anyaghoz.

Lecsapott a Készenléti Rendőrség és a TEK Budapesten, drogdílereket kaptak el.

A KR NNI munkatársai a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységével 2019. március 22-én éjszakára közös akciót szerveztek a bűnözői csoport felszámolására.

A 29 éves H. Ádámot és a 31 éves H. Krisztiánt kábítószer értékesítése közben érték tetten a IV. kerületben. Rajtuk kívül vásárlójukat, a 37 éves J. Lászlót is elfogták. Ezzel egy időben elfogták a 21 éves K. Marcellt, akitől H. Ádám aznap este az eladásra kínált kábítószert elrabolta, továbbá a TEK munkatársai egy másik helyszínen elfogták a 31 éves N. Ágnest, aki bűntársként részt vett a kábítószer-kereskedelemben.

A tettenéréskor, majd a gyanúsítottak otthonaiban megtartott kutatások alkalmával a rendőrök összesen közel 1 kilogramm kokaint, amfetamint és kannabiszgyanús anyagot, 19 darab ecstasy tablettát, több millió forint készpénzt, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez használt eszközöket foglaltak le, illetve három fegyvert és lőszereket, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van.

A KR NNI nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki H. Krisztiánt, K. Marcellt és N. Ágnest kábítószer-kereskedelem bűntett, H. Ádámot ezen túl még rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt is, J. Lászlót pedig kábítószer birtoklása miatt. Utóbbi férfi kivételével a négy gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson