Létrehozva: 2018.05.13.

Nem állhat le a munkával Hajdú Péter

A mûsorvezetõ meglehetõs jómódot teremtett magának az elmúlt tizen-egynéhány évben, mégsem érzi úgy, hogy elengedheti a gyeplõt.

Hajdú Péter bár jómódú és az átlagosnál magasabb életszínvonalon él, saját bevallása szerint nem tart ott, hogy 43 évesen hátra dőljön és búcsút intsen a munkának. Persze elgondolkodott rajta, hogy képes lenne-e csak úgy élni bele a világba.

"Nem tehetem meg, hogy abbahagyjam a munkát. Ha ezt az életszínvonalat szeretném tartani, amiben most élek, folyamatosan dolgoznom kell még akkor is, ha nem tévézek.

Nem beszélve arról, hogy szeretném biztosítani gyermekeim jövőjét.

Ráadásul engem a munka éltet és egyelőre eszemben sincs lemondani erről a szenvedélyemről. Munkamániás vagyok…! "

- kezdte a %RIPOST% -nak Hajdú.

"Valójában gondolkodtam már azon, hogy mit tennék, ha a most futó üzleti projektjeim úgy alakulnak, ahogyan azt szeretném, és arra jutottam, hogy talán, de csak talán, kipróbálnám milyen, ha átadom magam a semmittevésnek. Lehet, hogy kipróbálom majd, de nem hiszem, hogy sokáig bírnám a dolce vitát”

- mondta Hajdú.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt