Létrehozva: 2018.05.23.

Most érkezett: megvan a Bl-döntő kommentátora

A nõi Bajnokok Ligája csütörtöki döntõjét is közvetíti az M4 Sport.

Hajdú B. István lesz a szombati Bajnokok Ligája döntő kommentátora. A helyszínről Berkesi Judit tudósít majd. Az M4 Sport minden eddiginél nagyobb terjedelemben számol be a BL-döntőről.

"Pénteken a hazai sporttelevíziózás történetében először a teljes felvezető programot is élőben sugározza a csatorna, vagyis mindkét sajtótájékoztatót és az edzéseket is láthatják majd a szurkolók, a szünetekben pedig bejátszásokkal, stúdióbeszélgetéssel és helyszíni kapcsolásokkal hangolhatnak a másnapi döntőre. Kijevből Berkesi Judit és Hajdú B. István jelentkezik majd. A műsor vendége lesz Bogdán Ádám, a Liverpool kapusa is"

- áll a csatorna közleményében.

A finálé napján a felvezető műsor már 19 óra 30 perckor kezdődik:

"Szombaton napközben is többször lesz tudósítás a helyszínről az M4 Sporton. Például a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzése után, a döntő felvezetője pedig 19 óra 30 perckor kezdődik. A stúdióban ott lesz Bódog Tamás, aki további háttér-információkkal szolgál majd korábbi edzőjéről, a Liverpoolt irányító Jürgen Kloppról"

- írja az M4 Sport közleménye.

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot