Létrehozva: 2017.12.21.

Gyomorforgató, amit páran a félárván maradt hármas ikrek apjára mondanak

Néhány rosszakarója azzal rágalmazza az apukát, hogy felesége halálán akar nyerészkedni.

Egy egész ország fogott össze a félárván maradt hármas ikrekért, Lénáért, Miráért és Milánért. Édesanyjuk, Nikolett a szülés után vesztette életét, édesapjuk, Fábián Tamás pedig egyedül maradt a három újszülöttel.

Az adományozást vezető Tündérkör Alapítvány elnöke szerint is elképesztő összefogás történt, a kezdeti, hárommilliós célhoz képest az ikreknek eddig 45 millió forint gyűlt össze, az adományok pedig az ország minden tájáról érkeztek, kétszáz forintos összegektől egészen több százezer forintig.

Kaptam bizonyos megkereséseket, de nem olyan ügyben, hogy adjak kölcsön. Hanem olyan ajánlatokkal kerestek meg, hogy majd fel fog vetni a pénz. De azt mondom, nem engem fog felvetni a pénz, hanem a gyerekeimet fogja felvetni – csúnya szóval – a pénz. Ez a pénz nem az enyém, Fábián Tamásé, hanem a kicsiké – szögezte le határozottan az apa.

Tamás azt mondja, hogy megkörnyékezik rosszakarók, de nem foglalkozik velük.

– Rosszakarók és irigyek is sajnos akadnak, akik szerint nyerészkedni szeretnék a pénzből.

De még csak el sem gondolkoztam eddig a kapott összegen – mondta Tamás a Borsnak. A pénzt amúgy is majd az alapítványtól, csak közjegyző jelenlétében veheti fel. Annyi bizonyos: a befolyt összeget csak és kizárólag Léna, Mira és Milán jövőjére fogja költeni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén