Létrehozva: 2018.05.08.

Vallomás, a magyar színésznő elárulta, milyen valójában a házassága

Augusztusban ünnepli negyedik házassági évfordulóját Gregor Bernadett és férje, Szarvas Attila.

A színésznő és kedvese boldogság házasságban élnek, és bár eleinte szerettek volna közös gyermeket, mára beletörődtek abba, hogy ez nem adatik meg nekik. Gregor Bernadett úgy érzi, hosszú évek után végre kerek az élete.

Harmonikus kapcsolatban él férjével, Szarvas Attilával, és a munkájában is kiteljesedett. Bár kapcsolatuk elején sokan nem hittek abban, hogy tartós lesz Bernadett házassága, az idő őket igazolta. És bár az esküvő után még terveztek közös gyereket, mára túl léptek ezen a kérdésen.

El kellett fogadnunk, hogy ez nem adatik meg nekünk

– mondta a %RIPOST%-nak a színésznő. „Egy darabig szomorú voltam amiatt, hogy nem lesz közös gyerekünk, de valamiért így kellett lennie. Szerencsére a döntésünk nem ment a kapcsolatunk rovására. Mi ugyanis boldogok vagyunk így is! Soha nem éreztem magam ilyen kiegyensúlyozottnak, mint az elmúlt négy évben. Voltak rossz kapcsolataim, amikért hiába küzdöttem, nem működtek. Aztán jött Attila, és ő kárpótolt azokért az évekért.”

Gregor Bernadett egy színházban játszik férjével, sokszor egy színdarabban is szerepelnek. A házaspár mégis azt mondja: bár eleinte meglepő volt az egész napos együttlét, a közös munka nem okoz gondot a kapcsolatukban.

„Ez azért alakult így, mert mi előbb kollégák voltunk, és csak aztán szerettünk egymásba” – folytatta a kétgyermekes sztáranyuka. „Kifejezetten jó, hogy otthon mindent meg tudunk beszélni. Sokat tanulunk egymástól, és mindenben támogatjuk a másikat. Egyenrangú partnerek vagyunk, amit régen éreztem egy kapcsolatban. Még a macskákat is megszerettettem Attilával, meg azt is, hogy nálam mindig több négylábú él. Nem kérdés, hogy valóban ő életem párja.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában