Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.04.18.

Dagad a botrány, sírva fakadt a sikkasztással vádolt Győzike

Az adóhatóság munkatársai ébresztették õket. A showman teljesen kikészült!

Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai szállták meg Gáspár Győzőék otthonát. Úgy tudni, nemcsak pénzt, hanem drogot és gépfegyvert is kerestek a showmannél. A zenész még 2014 januárjában ötvenmillió-négyszázezer forintot vett fel egy román cég számlájáról – ezzel nem számolt még el! Közel húszmillió forintot követelnek tőle.

Hat óra előtt bekopogtak a maszkos, gépfegyveres kommandósok, és közölték, hogy házkutatási parancsuk van.

"Virágot kirángatták az ágyból, lehúzták az ágyneműjét, a matraca alá is benéztek. Szegény kislány azóta köztünk alszik. Átkutatták a ruháinkat, a függönyök mögötti részt is átvizsgálták. Még mosdóra se mehettem egyedül” – emlékezett vissza Győzike.

A Blikk megszerezte a házkutatás jegyzőkönyvét, amelyben érdekes sorokra lettek figyelmesek.

„Nyilatkozott továbbá, hogy készpénze annyi van, amennyi a pénztárcájában van, továbbá,

szó szerint azt mondta, hogy a pénz g*ci jó helyen van, k**va jó helyen van.

„Ezzel egy időben Evelinnél, anyósomnál, sógornőmnél, a testvéremnél, illetve a sofőrömnél is jártak, az ő otthonát is feltúrták” – mondta a showman, aki azt is elárulta, a család egy másik ingatlanában is szaglásztak a hatóságok.

Mondták, szeretnék megnézni, hogy ott, a Győzike-villában van –e kábítószer vagy lőfegyver.

"Erre mondtam nekik, hogy ne vicceljenek már. Hát még alkoholt sem ittam. Ott már egy újabb csoport várt, akik körbevették a házat.”

A hírekkel ellentétben luxusautókat nem, de ékszert és pénzt is lefoglaltak a hatóságok.

„Hétszáznegyvenezer forintot találtak, de csak hétszáztízezret vittek el, harmincezret hagytak húsvétra. Az összes otthonunkba kihívták a gáz -, villany-, víz –és áramszolgáltató szerveket.

Elnézést kérek, de mi vagyok én, tolvaj?

– fakadt ki sírva Győzike.

Ha beigazolódik a sikkasztás, Győző börtönbe is kerülhet. A törvény szerint: ha a sikkasztás értéke meghaladja az ötmillió forintot akár egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Győzike a Kúriához fordul jogorvoslatért.

origo.hu

Narancssárgára színeződött a Sajó

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”