RETRO RÁDIÓ

Újra jó parti lett Gáspár Evelin: Visszakapja 200 millióját

Újra jó parti lett Gáspár Evelin: Visszakapja 200 millióját
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 07. 16. 07:20

Gáspár Gyõzõvel együtt lánya is fellélegezhet, hiszen rövidesen vissza kell kapnia az eljárás kapcsán tõle lefoglalt százmilliókat....

Gáspár Győző és lánya jó ideje harcolnak azért, hogy Evelin visszakapja azt a 194 millió forintnyi készpénzt, amit az ő széfjéből foglalt le a NAV még 2017 júniusában. A széf felnyitásakor jelen volt a bankban Győzike és Gáspár Evelin is, akik később egybehangzóan nyilatkozták, hogy a pénz a fiatal lányé, aki korábban elhunyt apai nagymamájától örökölte a hatalmas összeget. A NAV ennek ellenére zsákokban vitte a pénzt, mert azt gyanították, hogy az köthető a nagy értékű sikkasztási ügyhöz, melyben a roma showmant gyanúsították.

Nos, éppen ez az ügy vett komoly fordulatot azzal, hogy Győzike a napokban éppen a %RIPOST%-nak mutatta meg elsőként a NAV határozatát, melyben bizonyíték hiányában megszüntették ellene az eljárást. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Evelin hamarosan visszakapja örökségét és újra szabadon rendelkezhet a pénzzel. Lapunk megkereste Gáspár Evelint, aki megerősítette, hogy hamarosan visszakerülhet széfjébe a mesés vagyon.

"Az, hogy édesapám ártatlansága beigazolódott és erről hivatalosan is értesítést kapott, valóban azt jelenti, hogy vissza kell kapjam a széfemből lefoglalt pénz.

Nézhetjük onnan, hogy most akkor megint jómódú vagyok, de ahogy korábban sem, ezután sem szándékozom hozzányúlni az összeghez, hiszen eddig is megálltam a lábamon és ezután is meg fogok"

- mondta a %RIPOST% napilap keddi számában Evelin, aki az újságnak azt is elárulta, hogy mire szánja  a hatalmas összeget.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.