Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.02.

Lajcsi menti meg a fagytól a nehéz sorsú színészt

A zenész lapunkból értesült, hogy az ismert színész tüzelõ nélkül maradt télire, így egy barátjával azonnal szervezkedni kezdett.

Mint olyan sokan, Galambos Lajos is számos emlékezetes alakításban látta annak idején az utca hírmondóját, a Lópici Gáspárt alakító Szilágyi Istvánt. Ezért sem tudott tétlen maradni, amikor meglátta az újságokban, hogy mennyire nehéz körülmények között él a színész. A mulatós király nem akart sajnálkozni, helyette kézzelfogható segítséget akart nyújtani neki.

„Egy zenészbarátommal, Barnabással voltam, amikor a kezünkbe akadt a Ripost néhány nappal ezelőtti cikke, amiből kiderült, hogy Szilágyi Istvánéknál fogytán van a téli tüzelő. Sokat beszélgettünk róla, hiszen mindketten jól emlékszünk Lópici Gáspárra, vagy Potrien őrmesterre A három testőr Afrikában című filmből. Gyorsan rendeztünk is egy házi versenyt, hogy melyikünk emlékszik több filmszerepére, de az eredményt nem árulom el, csak annyit, hogy szinte fej-fej mellett licitáltunk egymásra perceken át” – mesélte lapunknak Lajcsi, aki ekkor határozta el, hogy ellátogat Szilágyi Istvánhoz, hogy segíthessen. 

„Miután rájöttünk, hogy hány önfeledt órát is köszönhetünk Istvánnak, arra jutottunk, hogy nem nézzük tétlenül azt, ami vele, velük történik.

Kitaláltuk, hogy veszünk nekik három köbméter fát, amit az év vége miatt csak január első napjaiban tudnak kiszállítani ide, de addig is hoztunk némi készpénzt, egy kis házikolbászt és vitamint

– mondta Lajcsi, aki ígéri, hogy a jövőben is nyomon követi majd Szilágyi István sorsát. A %RIPOST% napilap keddi számából az is kiderül, hogyan reagált a színész, amikor megjelentek otthonában a zenészek.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek