Létrehozva: 2017.08.15.

Kiderült: kislánya lesz a sztárpárnak, mi már a nevét is tudjuk

Hatalmas az öröm és a várakozás Feke Pál és felesége, Gyenesei Leila családjában.

A gyönyörű kismama augusztus 19-ére van kiírva, a szülőszobában bent lesz a büszke apuka is. Mint a %RIPOST% megtudta: a szülőknek kislányuk lesz, akinek a Mimi nevet választották.

Négy éve alkot egy párt Gyenesei Leila és Feke Pál, akiknek azóta meseszerűen alakul a kapcsolatuk. 2015-ben a népszerű színész megkérte kedvese kezét, aki boldogan mondott rá igent. Tavaly egy gyönyörű vidéki borászatban, szikrázó napsütésben kötötte össze életét a pár a legszűkebb család és a barátok előtt. Idén március végén pedig bombaként robbant a hír: Leila és Pál első gyermeküket várják. A csapatvilágbajnok öttusázó és a Madách Színház sztárja már csak akkor erősítették meg a hírt, amikor az anyuka az ötödik hónapban járt. Feke Pál akkor boldogan nyilatkozott, hogy sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor a nőgyógyász közölte velük: gyerekek, itt a babátok!

Lelila édesapja, dr. Gyenesei István is már alig várja, hogy kezébe vehesse ötödik unokáját.
"Már mindkét család lázban ég, mert lányom szombatra van kiírva- mondta a %RIPOST%-nak a nagypapa. - Nagyon büszke vagyok Leilára, mert az egész várandósságát jól viselte, még a legmelegebb napokat is. Persze mindenki óvta, vigyázta, főleg Pali. A legújabb vizsgálatok szerint is teljesen egészséges a baba. Amikor kiderült, hogy kislány lesz a következő unokám, Leiláék a Mimi nevet adták neki. Apás szülés lesz, de persze, mindannyian ott fogunk tolongani a kórházban.”

További izgalmas részletekért keresd a %RIPOST% napilap keddi számát az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék