Létrehozva: 2017.12.23.

Fehér karácsonyunk lesz? Egyre biztosabb híreket kaptunk

Hûvös volt a szombat hajnal, az elmúlt napokban hó is esett. Ám közeledik a karácsony és mindenkit az foglalkoztat, hogy havazik-e majd. Most kiderül!

Fagyosan indult a reggel, amelyet napközben egy melegfrontnak köszönhetően többfelé havazás követhet.

Késő délután, este kevés hó, havas eső, eső keleten, északkeleten fordulhat elő. Többfelé feltámad az északnyugati szél, erős lökések a Dunántúlon lehetnek

– írta az Időkép.

Ugyanakkor hiába reménykedünk abban, hogy idén az egész országban havas ünnepben lesz részünk. A front szombatra elhagyja hazánkat, az ünnepekre enyhülés érkezik.

A fehér karácsony idén is elmarad, szenteste legfeljebb az Északi-középhegység magasabb csúcsain és a keleti, északkeleti határ mentén boríthatja még hó a tájat

– közölte a meteorológiai portál.

A %RIPOST% által közre adott nemzetközi, hosszútávú előrejelzéseket most már a friss hazai adatok is megerősítik, így 2017-ben ismét kénytelenek leszünk lemondani a képeslapra illő fehér karácsony látványáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-