Létrehozva: 2018.01.22.

Fájdalmas dolgokat mondott Stohl Luca apja hűtlenségéről

Stohl András lánya nem lett volna olyan megbocsátó, mint amilyen édesanyja volt. Õ ezt nem csinálta volna végig...

Stohl András lánya bevallotta, nagyon tiszteli édesanyját, mert ő nem tudta volna apja mellett végigcsinálni azt, amit ő tizenhárom éven keresztül.

Stohl Luca őszintén beszélt szülei vá­lásáról Várkonyi Andrea műsorának felvételén. A FEM3 Cafe műsorvezetője körülbelül tíz­éves lehetett, amikor édesanyja úgy döntött,beadja a válókeresetet, mert nem bírja tovább tolerálni Stohl András dolgait. A színész ugyanis akkor forgatta a Survivor című valóságshow-t, és összejött az egyik szereplővel, Tündével.

Stohl András az életéről készült könyvben részletesen beszámolt mindenről - írja a Bors. Azt is megosztotta az olvasókkal, hogy nem viselkedett túl rendesen Évával kötött házassága alatt.

"Én, bár még nem voltam ilyen helyzetben, és nem is leszek, mert egy csodálatos férfival élek együtt, de nem tudom azt elképzelni, hogy végig tudnám csinálni azt, amit anyukám. Nem értem, hogyan tudott annyiszor megbocsátani. Neki is megmondtam, hogy nem értem, miért volt ez jó neki. Közben meg tudom, hogy ő annyira olyan típusú ember, akinek csak a család létezik, csak mi, csak a férje, hogy mindenkinek jó legyen, inkább neki legyen rossz, mint nekünk. De én ezt nem tudnám elviselni"

– vallotta be a Micsoda nők! stúdiójában Luca, aki mégis azt mondja, hogy nem sínylették meg testvérével, Rebekával a család szétesését.

"Nekem egy percig sem volt rossz élmény. Mindkét szülőm jó fej. Apa is csodálatos pasi, szerető apuka, csak megvannak a maga hóbortjai, amikkel ő él, és anyunak tizenhárom év után betelt a pohár."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd