
Magyar Péter teljesen elvesztette az eszét, miután megérezte a vereség szelét
A választásokhoz közeledve egyre nagyobb a pánik a Tisza Pártban. Ezt maga Magyar Péter is érzi, aminek hatására egyre furcsább és kínosabb kijelentéseket tesz a különböző fórumain, ráadásul ezeket megtűzdeli kitalált történetekkel is.
Három hét van még az országgyűlési választásokig, és miközben a fideszes politikusok továbbra is magabiztosan, és tűpontosan, következetesen kommunikálnak, addig egyre jobban látszik, hogy Magyar Péter nem bírja a nyomást, amit a kampányhajrá hoz magával. A Tisza Párt vezére egyre kellemetlenebb és kínosabb kijelentéseket tesz, ami azt sugallja, hogy kezdi elveszteni a józan eszét.

Miután Orbán Viktor elindult az országjárására, Magyar Péter teljesen elvesztette a józan eszét. Nem is csoda, hiszen amíg a miniszterelnök kampányeseményein sorra óriási tömegeke gyűlnek össze, addig a Tisza Párt hasonló rendezvényein alig lézeng pár ember. Ennek kapcsán már Magyar is megérezhette a vereség szelét. Emiatt pedig csaknem el is szólta magát az egyik fórumán, ahol úgy fogalmazott, hogy "egészen látszik a pánik minden oldalon a ti..". Valószínűleg saját pártjára gondolt és bár néhány másodperc gondolkodás után kijavította saját magát, egyértelmű, hogy Magyarék hatalmas pánikban vannak, amiért a népszerűségük a választásokhoz közeledve egyre és folyamatosan csökken.
Magyar Péter: a vendégmunkások kiették az aranyhalakat az állatkert tavából
Azonban volt Magyar Péternek még ennél is kínosabb állítása, amin azóta is nevet az egész ország. Egyik beszédeben azt állította, hogy a Fülöp-szigeteki vendégmunkások kiették az aranyhalakat a budapesti állatkertben lévő tóból.
Amikor a Fülöp-szigetekről idehoztak több száz munkavállalót... akkor másnap a budapesti állatkertben nagyon sok kacsa eltűnt és aranyhal
– mesélte a kitalált történetét a Tisza Párt vezére, aki egy másik fórumon pedig belekavarodott a saját mondandójába. Magyar Péter a választóinak elmondta, hogy pártja, ha esetleg kormányra kerül, akkor visszaveszi a szavak jelentését. Tehát a fehér az fehér lesz, a fekete pedig fehér.
Itt viszont még közel sincs vége Magyar Péter abszurd kijelentéseinek. Ugyanis Orbán Viktor egri országgyűlése után egy újabb hazugságot adott elő a szimpatizánsainak. Azt állította, hogy a miniszterelnök egri rendezvényén az első sorokban ázsiai statiszták álltak.
Baj van a toronyban odaát, megérintette őket a vereség szele most, hogy a magyarok előjöttek
– reagált a Orbán Viktor miniszterelnök a Tisza Párt elnökének újabb ámokfutására.
Mint ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, az egyik tiszás jelölt nem tudja megjegyezni a saját körzetéhez tartozó 5 településnek a nevét. Azonban nemcsak ő az egyetlen, aki memóriagondokkal küzd. Magyar Péternek is csak úgy sikerült bemutatnia a jelöltjét, hogy a nevét a papírról olvasta fel, miközben láthatóan fogalma sem volt arról, pontosan hol van helyileg.







