Létrehozva: 2016.01.31.

Ezzel a módszerrel leolvad rólad a makacs, hasi zsír!

A kor elõrehaladtával a súlyfeleslegtõl egyre nehezebb megszabadulni. Különösen a has tájékán. De ennek most vége.

Izomtömegünk a harmincas éveinktől szép lassan csökkenni kezd. Ez eleinte még évente csak nagyjából 0,3 kiló izomveszteséget jelent, 50 éves kor fölött azonban még drasztikusabbá válik a folyamat, és körülbelül évi 0,5 kilóra növekszik a veszteség.

Nem nehéz tehát ezek után belegondolni, hogy évről-évre milyen intenzíven alakul át a testünk. Ez a folyamat nemcsak a feszességet és formásságot érinti, hanem a súlyunkat is, hiszen az izomtömeg szerepe igencsak nagy az anyagcserében is.

Mindenképpen fontos tehát az, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, sőt akár megfordítsuk!

A kutatások azt mutatják, hogy heti két, súlyzókkal végzett edzés elegendő ahhoz, hogy megőrizzük az izomtömegünket. Sőt, akár a az izomvesztés folyamatának megfordításához is elegendő lehet! Egy kísérlet során 1600 ember végzett közepes súlyokkal erősítő gyakorlatokat hetente két alkalommal, 12 különböző izomcsoportra dolgoztattak meg. Az eredmény azt mutatta, hogy a tesztalanyok anyagcseréje is felgyorsult, tehát

az izmok fejlesztése egyúttal fogyást is eredményezett, beleértve a hasi zsírpárnákat is.

A legjobb pedig az egészben az, hogy a szervezet izomzatának a súlyzós edzésre adott reakciója ugyanaz volt a 25 és a 70 évesek esetében!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja